Katalin, a negyven év körüli jósnő (civilben könyvelő) a főváros egyik budai kerületének kertvárosi részében, egy emeletes társasház földszinti lakásában fogadja ügyfeleit. E-mailben vettem fel vele a kapcsolatot, és óvatosan érdeklődtem, vállalkozna-e arra a talán nem szokványos feladatra, hogy megjósolja, melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot. – írja a BB1.hu.
Katalin belement, így létrejött a találkozó.
Speciális laminált lapok kerültek elő. Vékony, színes kartonlapok, vékony műanyag borításban. A sárga, kerekalakú lapok szimbolizálták a dobogós helyezéseket, a világoskék, szögletesebb lapok pedig a csapatokat. Mindegyiket név szerint.
A jóslat első eredménye szerint az Albacomp és a FALCO is dobogóra kerül, ami persze lehetetlen, hiszen a két együttes egymás ellen játszik a negyeddöntőben, és ugye csak egy jut tovább.
A második nekifutás utáni eredmény már reálisabban hangzik: ekkor a Szolnok jött ki aranyérmesnek, az Atomerőmű másodiknak, és érdekesség, hogy ebben a trióban is szerepelt a FALCO. Ez a módszer tehát nem igazán vált be, így előkerült a klasszikus jóskártya, amellyel Katalin csapatonként meghatározta az esélyeket.
Ezt mutatta a jóskártya:
Szolnok: – Nagyon ügyesek, a mezőny első felében végeznek. Itt jó a csapatszellem, jól tudnak együtt dolgozni a játékosok. Stabil csapat, sikeresnek látom őket. Ha én dolgoznék velük tanácsadóként, lehetne eredményeket kihozni belőlük.
Albacomp: – Ezt a csapatot elég jól felkészítik, a dobogóra kerülnek. Ezt az eredményt elfogadják, elismerik, a sajtóban, médiában sokat szerepelnek, valamiért kiemelik őket.
Paks: – Szűken meghozzák a várt eredményt. Azt látom, hogy nincs igazi csapatszellem. Van tudás és technika, de a közös munka, az együtt dolgozás nem megy úgy, ahogyan kellene. A játékosok nem tudják félretenni a magánéleti problémáikat.
Körmend: – A nagy vesztesek egyike. Nem sportbalesetet látok, hanem valamiféle fertőzést, szalmonellát, hasmenést.
Kecskemét: – Ennél a csapatnál sok pénz van. De a pénz nagyobb, mint az eredmény. Szomorúak és csalódottak lesznek;
Zalaegerszeg: – Megvédik a becsületüket, de nagy ünneplésre nem lesz okuk.
FALCO: – Stabil szereplés, hatalmas előrelépés az eddigiekhez képest, biztos, hogy nagyon szép eredményt fog elérni, örömujjongással zárul a szezon. Egy apró sérülés lesz a csapatban. Ezt látom a legjobbnak, a Szombathely lesz a bajnok.
Pécs: – Nem lesz olyan sikeres, ahogyan várják tőle;
A jósnő szerint tehát a szezon végén a FALCO megszerzi története második bajnoki aranyérmét.
Hogy ez tényleg így lesz-e, hamarosan kiderül...
Egy biztos, a sárga-feketék ma este fél héttől, a negyeddöntő második mérkőzésén fogadják a székesfehérváriakat az Aréna Savariában.