Jó ajánlatot kapott Svédországból

Szabó Miklós korábban már egyszer nemet mondott egy svéd megkeresésre, idén már nem tudott.

Legutóbb a Falco-Trend Optika KC Szombathely színeiben töltötte a szezont Szabó Miklós. A sárga-feketékhez érkezve 1+1 éves szerződést írt alá a center, ám végül nem élt a hosszabbítás lehetőségével, és pár napja kiderült, hogy Svédországba igazolt, a Sundswall Dragons együtteséhez.

– Igazából mindig képben volt annak a lehetősége, hogy Svédországba igazoljak, mert a feleségem svéd – mondta Szabó Miklós a BB1.hu érdeklődésére. – Korábban már egyszer megkeresett a svéd bajnokságból egy másik csapat, akkor nemet mondtam. Most összehozta ezt a lehetőséget a menedzserem, Vinkó László, amit elfogadtam. A családom szempontjából ez tűnt a legjobb lehetőségnek. Teljesen azért nem volt egyértelmű a kérdés, mert tárgyaltam a szombathelyi vezetőkkel, és Kálmán Lacival is. Végül a Sundswall lett a befutó. Sokat nem tudok a svéd bajnokságról, annyi azonban biztos, hogy egy jó, nívós együtteshez kerülök, mert általában a legjobb négy között vannak, két éve pedig bajnokok voltak.

Szabó Miklós alapembere volt a Falcónak
Bonyhádi Zoltán

Az idei szezon nem tartozik Szabó Miklós legjobbjai közé, valamint a Falco sem az elvártakhoz mérten szerepelt a bajnokságban.

– Sajnos nem jött össze sem csapat, sem egyéni szinten az, amit elterveztünk – folytatta a center. – Minden szempontból csalódás ez az év. Az okait sajnos nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy jövőre jobban fog menni a Falcónak és szerintem nekem is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!