Közel fél éves szünet után végre ismét tétmeccset játszik a Falco. A sárga-feketék az első fordulóban szabadnaposak voltak, a bajnokságot a Jászberény vendégeként kezdik. Bár korábban Milan Majsztorovics és Nebojsa Dukics is sérüléssel bajlódott, mindkét center felépült, így szombaton teljes kerettel utazik el Kálmán László együttese.
A mérkőzésre Szombathelyről ingyenes szurkolói busz indul, de azoknak sem kell csüggedniük, akik nem tudnak elutazni Jászberénybe, hiszen az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Tíz hete készülünk együtt, rengeteg edzés és sok edzőmeccs van a hátunk mögött, a fiúk már alig várják, hogy tétmeccseket játszanak. Szerencsésebb lett volna hazai pályán kezdeni a bajnokságot, de nyilván ezzel nem tudtunk mit kezdeni. A Jászberény ellen idegenben senki nem mehet biztosra, úgyhogy egy kemény, nehéz meccset várok. Ellenfelünk alacsony szerkezettel rendelkezik, ezáltal elég kellemetlen a stílusuk, és vigyáznunk kell arra is, hogy tele vannak rutinos játékosokkal. Bencze Tamás jól ismer minket, biztosan jól feltérképezte a Falcót, de igyekeztünk mi is felkészülni a játékaikból. Dustin Ware a kulcsjátékosuk, ha az amerikai irányítót sikerül kikapcsolni, akkor győzelemmel rajtolhatunk. Mindenki bizakodva várja a meccset - mondta Kálmán László.
„A Falco védekezése jobban fekszik nekünk”
A hazaiak kerete szinte teljesen kicserélődött tavaly óta, a mérkőzés érdekessége, hogy kispadjukon az a Bencze Tamás ül, aki korábban évekig a Falcót irányította.
- A Falco kerete erősebb, mint a mienk, viszont mi itthon játszunk, és lehetőség szerint az összes hazai meccsünket szeretnénk megnyerni. Ez most duplán fontos lesz, mert a közönségünk most látja az új csapatot először, igaz nem túl szerencsés, hogy rögtön egy erős ellenfél ellen. Igyekeztünk feltérképezni a Falcót,szerintem van esélyünk nyerni, de ehhez a múlt hetinél sokkal összeszedettebb játékra és kevesebb eladott labdára lesz szükségünk. Kielemeztük a hibáinkat, megbeszéltük mit kell jobban csinálni, de azért az Alba védekezése más, mint a Falcóé, remélhetőleg az övék jobban fekszik majd nekünk - mondta Bencze Tamás edző.