Itt vannak a tudnivalók, ha Trevisóba indulna Falco meccsre

Egy hét múlva játszik BL meccset Olaszországban a szombathelyi csapat.

A Falco ebben az idényben két BL meccsen van túl. Az AEK Athént hazai pályán verték (83:78), a VEF Rigát idegenben (74:80). A Nutribullet Treviso is mindkét Falco ellenfelet legyőzte eddig, igaz, fordítva. A Rigát otthon, az Athént idegenben, így a november november 3-i, Olaszországban megrendezendő meccsen a két veretlen csapat csap össze – és de jó ezt leírni –, a tét pedig a csoport első helye, legalábbis az első forduló után.

Már Rigába is nagyon sok szombathelyi szurkoló kísérte el a sárga-feketéket, feltehetően így lesz ezúttal is, akik viszont útra kelnek, figyeljenek az alábbi tudnivalókra, amelyekre a klub honlapja hívja fel a figyelmet:

A Nutribullet Treviso csapatától kapott kérés alapján, a soron következő BCL mérkőzésre szóló belépőkért regisztrálni kell.

A regisztráció menete:

2021.10.30 (péntek) 12:00 óráig küldjék el a falco_PONT_bcltickets_KUKAC_gmail_PONT_com e-mail címre a nevüket és telefonszámukat.

A regisztrált szurkolóinknak szóló jegyeket az olasz klub előkészíti, és a mérkőzés előtt a csarnoknál lehet majd átvenni. A belépők egységára 20 euró, melyet készpénzzel lehet megvásárolni.

Beléptetéssel kapcsolatos fontos információ, hogy a mérkőzésre Európai Uniós oltási igazolással, vagy 48 óránál nem régebbi PCR, illetve antigén teszttel lehet belépni. Utóbbiakat csak a hivatalos EESZT honlapról/alkalmazásból letölthető QR kódos nyomtatvánnyal tudják igazolni.

Eddig a hasznos információk, most pedig jöjjön egy örömhír:

Két hét telt el az idei első Kosárlabda Bajnokok Ligája erősorrend kihirdetése óta. A csapat az első listán a 13. helyen szerepelt, azóta a VEF Riga legyőzésével bízhattunk abban, hogy feljebb kerül a csapat. A BCL két hetente megjelenő erősorrendjében mind a 32 - csoportkörben részt vevő - csapatot rangsorolja, így még szebben hangzik, hogy a Falco az e-heti listán a 10. helyen szerepel.

Sőt a BCL hivatalos oldala ismét megtisztelő sorokat fogalmazott meg: "A magyar bajnok 2-0-ra áll, és hamarosan a Trevisóval csatázik, hogy továbbra is az egyetlen veretlen csapat maradjon a 'D' csoportban, ahol még az AEK és a VEF Riga szerepel. Ember. A Falco KC Szombathely annyira szórakoztató. És mindezt úgy, hogy Boris Barac és Marvin Clark a csapat két idegenlégiósa. Nem csoda, hogy a Falco-szurkolók az egész kontinenst be akarják utazni, hogy szurkoljanak a csapatnak."

Nos tehát, hölgyek, urak, szurkolók, kalandra, azaz útra fel. És ne feledjék, előtte még szombaton, hazai pályán az Oroszlány elleni bajnoki vár a csapatra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!