Idén is négy között a Falco

Egerszegen is nyertek, lezárták a párharcot Váradiék.

Kiegyenlített küzdelemmel indult a találkozó, amelyen a hármasokon volt a hangsúly, a ZTE hat hármast rámolt be tíz perc alatt – ebből Kinney hármat vállalt –, míg a Falcónál Taylor és Borisov köszönt be kintről. 27-23-al zárult a pontgazdag első negyed.

Három kezdőjét is pihentette a ZTE ezt követően. Doktor kapott sok játékpercet, a cserék közül Horváth és Mohácsi is beköszönt. Váradi volt a Falco legjobbja, de Govens is megmutatta, milyen varázslatos kosarakra képes, igaz a másik oldalon Kinney sem maradt el tőle. Norfleet, a tavaly még Egerszegen pattogtató hátvéd szomorította az egerszegi szíveket, ám Kinney is betalált kintről. Már 16/12-es pontmutatónál járt a kék-fehér játékmester. Mikovic is triplát szerzett, így már tizenkettővel vezettek a hazaiak. Benke nem tudta folytatni a játékot, a talpa feladta... A félidő végén Radic hozta a hazai pontokat, 57-46-tal zárult a játékrész.

Továbbra is jól tarotta magát a ZTE, a Falcóban Váradi volt a vezér, hat pontra zárkóztak a sárga-feketék. Vaughn adott forintos labdát a remek napot kifogó Szabónak, majd Doktor szép betörésének tapsolhattak a hazai szurkolók. Tartotta tízpontos előnyét a ZTE, Vaughn hármasa bement, míg Govensét „kifújták” a zalai drukkerek. Vaughn buzzer-hármasa bement, 77-67-et mutatott az eredményjelző 30 perc játék után.

Vaughn újabb trojkájával 13 pontra nőtt a hazai fór, ám ezt követően elkapta a fonalat a keményebb védekezésre váltó szombathelyi gárda. Horváth hármasára azonnal érkezett Pustahvar válasza. Szabó maradt le a fehérorosz válogatottról, de azonnal javított is a ZTE ötöse, betörésből talált be. Váradi tolt egyet ismét a Falco szekerén, már 26/9-es pontmutatónál járt a Falco üdvöskéje. Gödörben volt a ZTE, Kinney floaterére azonnal jött Taylor ziccere. Norfleet büntetőivel tovább zárkózott a vendégcsapat, Taylor ziccere után már csak egy pont volt a vasiak hátránya, sőt, az amerikai center újabb villanása után már a Falco vezetett. Végül a büntetőket is bedobta a Szombathely – Govens nem tudott hibázni – a ZTE pedig, bár 38 percig vezetett és dominált, végül nem tudott egyenlíteni. 91-95 lett a vége.

A Falco az Alba ellen folytatja az elődöntőben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!