Hova igazolt Perl Zoltán?

Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni a Falcótól távozó csillag új klubjáról.

Pénteken robbant a bomba, mely szerint Perl Zoltán, a Falco-Trend Optika KC Szombathely 19 éves csapatkapitánya Európa egyik legerősebb bajnokságában, a Serie A-ban szereplő UPEA Capo D’Orlando csapatában folytatja pályafutását. A tehetséges hátvéd két évre írt alá.

A magyar kosárlabdabarátoknak minden bizonnyal nem mond sokat az együttes neve, úgyhogy utánajártunk, mit is érdemes tudni Perl új kenyéradójáról.

Perl Zoltánról cikkeznek a klub honlapján
Nyugat.hu

A klubot, melyet 1978-ban alapítottak, korábban többször is sújtották anyagi gondok (2008-ban például visszaléptek a Serie A-ból), de mára úgy tűnik, rendeződtek a viszonyok. Az előző idényben kerültek fel a másodosztályból, 10 győzelemmel és 20 vereséggel a 14. helyen zártak a 16 csapatos élvonalban, Hanga Ádám (Sidigas Avellino) és Lóránt Péter (Pesaro) csapatai közé ékelődtek be a tabellán.

Capo d'Orlando egy meseszép település Olaszországban, Szicília régióban, Messina megyében. Lakosainak száma 13 287 fő, tehát gyakorlatilag egy Körmend méretű üdülővárosról van szó, Messina és Palermo közt majdnem félúton.

Szicília szigetén övék az egyetlen csapat az élvonalban, a legnagyobb rangadónak a klub életében a Banco Di Sardegna Sassari elleni meccsek számítanak, amiket odaát „Il Derby Delle Isole”-nak is hívnak.

A PalaFantozzi csarnok
Nyugat.hu

A kék-fehérek otthona a 3613 fő befogadására alkalmas PalaFantozzi, amely egy korábbi kosarasról, Alessandro Fantozziról kapta a nevét. A jegyárak is korrektek, a szektortól függően 15 és 30 euró – vagyis körülbelül 4600 és 9300 forint – között mozognak.

Az előző idényben összesen tizenegy plusz egy légiós fordult meg náluk: az amerikai-jamaikai Henry Sek (Puerto Ricóba igazolt), az amerikai Archie Dominique (Belgiumba igazolt), Austin Freeman (Dominikára igazolt), Bradford Burgess (Dominikára igazolt), Jonny Flynn, Folarin Campbell, Dario Hunt és Tyrus McGee, a szlovén Sedin Karavdic, a kanadai-brit Nik Cochran, a bosnyák-finn Emir Sulejmanovic, valamint a horvát-olasz Sandro Nicevic.

Legjobb dobójuk Austin Freeman volt 15.3-as átlaggal, őt Sek Henry (13.3), majd Dominique Archie követte (13.2). A legtöbb időt átlagban Sek Henry töltötte a pályán (33.4 perc), de nem sokkal maradt el tőle Austin Freeman (33.2) és Dominique Archie sem (32.5).

A kabalafigurájuk egy lovag
Nyugat.hu

Giulio Griccioli csapata az előző szezonban 30 meccsen átlagban 69.8 pontot dobott, és 74 pontot kapott.

A tizenkettőből már három játékos megvan

Giuseppe Sindoni sportigazgató a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy jövőre három amerikai, négy európai és öt olasz játékos alkotja majd a keretüket, idén tudatosan keresnek fiatal, eddig ismeretlenebb európai tehetségeket.

Jelen állás szerint a rutinosabb játékosok közül Nicevic és Basile szinte biztosan marad jövőre is, Soragna azonban könnyen lehet, hogy visszavonul. Elvileg Perl volt a klub első nyári igazolása, bár az Orlandina a 19 éves horvát erőcsatárral, Mladen Vujiceviccsel is megegyezett már, csak a szerződtetését még nem jelentették be, továbbá visszatér kölcsönből az olasz U20-as válogatott irányító, Tomasso Laquintana is, tehát jelenleg három játékos helye biztos a tizenkettőből.

A klub szurkolói
Nyugat.hu

Arról viszont egyelőre még nem nyilatkoztak a szicíliai klubnál, hogy milyen szerep vár majd Perlre, de nyilván ez a következő évi játékoskerettől is függ.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!