Horváth Zoltánért égnek a mécsesek az Aréna Savariában

Korábbi klubja, egykori játékostársai és a szülők is megemlékeztek a balesetben elhunyt centerre.

Már hetedik éve, hogy Horváth Zoltán nincs velünk. A Falco KC Szombathely csapata és a kosarasról elnevezett utánpótlás alapítvány idén is gyertyagyújtással emlékezett meg a sárga-feketék kiváló, válogatott centeréről, aki 2009. december 28-án - éppen edzésre tartva - közúti balesetben veszítette életét.

Az Aréna Savariában természetesen ezúttal is ott voltak Horváth Zoltán szülei is.

Horváth Zoltánra emlékeztek Szombathelyen
Szomorú esemény miatt gyűltek össze az Aréna Savariában
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!