Hódi: Az első félidőben eldöntöttük a meccset

Bazsó Brúnó jó érzésekkel tért vissza Szombathelyre.

Szombat este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 84-64-re legyőzte hazai pályán a Jászberényt. A sárga-feketéknél mind a tíz benevezett játékos pályára lépett, Hódi Patrik 8 perc alatt 3/3-as pontmutatót és 1 lepattanót ért el.

- Jól kezdtük a meccset, az első félidőben nagy előnyt alakítottunk ki, a másodikban pedig már csak ezzel kellett okosan gazdálkodnunk - értékelt a lefújás után a fiatal bedobó. - Tisztában voltunk vele, hogy a Jászberény képes visszajönni nagy hátrányból is a meccsbe, a szünetben ezt meg is beszéltük, és ennek szellemében jöttünk ki az öltözőből. Úgy tekintettünk a második félidőre, mintha döntetlenről indult volna. El kell ismerni, a vendégek egy kicsit megakasztottak minket azzal, hogy jobban védekeztek, bár az is igaz, hogy sok üres dobást elhibáztunk. Ettől függetlenül úgy érzem, amit kért tőlünk az edzőnk, azt megtettük, és összességében sima győzelmet arattunk.

Hódi egy triplával zárt
Vágvölgyi Bálint

Először játszott ellenfélként az Aréna Savariában volt csapata, a Falco ellen Bazsó Brúnó. A vendégek bedobója 17 percet töltött a pályán, ami alatt 2 ponttal, 4 lepattanóval és 1 gólpasszal zárt.

- Gratulálok a Falcónak, megérdemelten győzött. Sajnos nem úgy védekeztük, ahogy elterveztük, és ez meg is bosszulta magát. Az első félidőben az irányítónk megsérült, nem játszott a szünet után, ez is megnehezítette a dolgunkat. Nincs mese, a MAFC ellen javítanunk kell, otthon mindenképpen nyerni akarunk. Furcsa érzés volt ellenfélként pályára lépni Szombathelyen, de örültem, hogy itthon játszhattam, és élveztem a mérkőzést. Gratulálok a szurkolóknak is, mert nagy hangulat volt - mondta Bazsó.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!