Hivatalos: Véget ért Govens szezonja

A Falcónak nélküle kell lejátszania hátralévő meccseit.

Tegnap este az Alba Fehérvár elsöprő játékkal egyenlítette ki a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely elleni elődöntő párharcot. A találkozó második negyedében a sárga-feketék elveszítették egyik legjobbjukat, Darrin Govenst, aki egy támadófault kiharcolása után megsérült. Miközben a földön feküdt, rálépett Alandise Harris a kezére.

Govensnek véget ért az idei klubszezon
Vágvölgyi Bálint

A mentőszolgálat munkatársa a helyszínen lévő tudósítónkat arról tájékoztatta, hogy Govens keze és ujjai több helyen is eltörtek.

A játékost még a mérkőzés alatt kórházba szállították, ahol megállapították a pontos diagnózist is, mely szerint "nyílt ficam" keletkezett a kosaras ujjain.

A korábbiakkal ellentétben tehát nem olyan súlyos Govens sérülése, mint ahogy az elsőre látszott, ám a klubszezon számára így is véget ért, ugyanis az orvosok szerint minimum 2-3 hétre kiesett. A válogatottbeli szereplése tehát egyelőre bizonytalan.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!