Hivatalos a Falco kerete, felkészülési menetrendje

Az is tudható, a szurkolók mikor láthatják először kedvenceiket.

A klub honlapja szerint 15 játékossal vágnak neki a szezonnak:

Hírek, vélemények, tudás.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Irányítók:

Pongó Marcell

Stefan Pot

Verasztó Péter

Bedobók:

Perl Zoltán ‘C’

Antonio Jordano

Tanoh Dez András

Hansen Dániel

Németh Bálint

Kiscsatárok:

Benke Szilárd

Kovács Benedek (3-4)

Magasemberek:

Matthew Tiby

Keller Ákos

Boris Barac

Krivacsevics Márkó

Takács Zsolt

Edzői stáb:

Milos Konakov – vezetőedző

Djordje Ilic – edző

Svajda Gábor – edző

Dr. Laki Ádám – erőnléti edző

Hajas Csaba – erőnléti edző

Az első mérkőzést 09.01-jén játssza a csapat. Az ellenfél a Budapest Honvéd csapata.

09.07-én Oberwartban lépnek pályára. A 18:00 órakor kezdődő mérkőzés NYÍLT KAPUS lesz.

5 nap múlva, 12-én már a Sopron csapatát fogadják, de zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzést.

A Sopron elleni összecsapás után Olaszországba utaznak, ahol a Brindisi csapata által szervezett tornán vesznek részt. Az ellenfelek a Napoli és a Brindisi csapatai lesznek. Utóbbi a tavalyi szezonban a FIBA EURCUP-ban szerepelt, és 3-3-as mérleggel zártak az olaszok. A Napoli csapata a tavalyi bajnokságot 12 győzelem mellett 18 vereséggel a 12. helyen zárta (16 csapatos a liga). A Brindisi csapata a 7. helyen bekerült a rájátszásba (15-15-ös mérleg), ott a későbbi döntős Virtus Bologna állította meg őket.

A szokásoknak megfelelően a felkészülést a Horváth Zoltán Emléktorna zárja, ekkor nyitják meg az Aréna Savariát az új szezonra. A pontos programról, a csapatokról később osztanak meg bővebb információkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!