A hétvégén már játszana Bus Iván

Az edzőmeccseken kétszer is ráesett a dobókezére a Falco irányítója.

A házigazda Falco Trend-Optika KC Szombathely sikerével zárult a hétvégi Horváth Zoltán Emléktorna, amelyen sérülés miatt nem állt Kálmán László rendelkezésére a sárga-feketék nyáron szerződtetett irányítója, Bus Iván. A 21 éves játékos a korábbi edzőmeccseken kétszer is ráesett a dobókezére.

- A legelső edzőmeccsünkön, Sopronban elestem, és beütöttem a kezem. A mérkőzésen még nem nagyon foglalkoztam vele, aztán másnap nagyon fájt, ezért elmentem orvoshoz, aki íngyulladást és zúzódást állapított meg - kezdte Bus Iván. - Kaptam rá kezelést, és utána játszottam is a Fürstenfeld ellen, aztán az oberwarti torna második meccsén ismét ráestem, és rosszabbodott a helyzet. A múlt héten próbáltam edzeni, de nem ment, nem tudtam dobni, mert pont a dobókezem sérült. Most megint járok kezelésre és kaptam egy kézrögzítőt, remélem, hogy a hétvégén már tudok játszani. A hét közepétől már megpróbálok edzeni, csak elég zavaró, hogy dobni nem tudok.

A hétvégén már játszana Bus Iván
Vágvölgyi Bálint

A fiatal irányító külső szemlélőként úgy látta, hogy rengeteget fejlődött a Falco játéka a korábbi edzőmeccsekhez képest.

- Az előző tornához és a fürstenfeldi meccshez képest iszonyatosan nagyot lépett előre szerintem a csapat. Úgy gondolom, hogy kezdünk összeállni, a védekezésünk még mindig hagy némi kivetni valót maga után, de már lényegesen jobb, mint a korábbi találkozókon. Úgy érzem, hogy támadással nem lesz gond, és kíváncsian várom már a szezont - mondta Bus Iván.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!