Nincs idő búsulni a tegnapi, elmaradt mérkőzésen, halad tovább a szezon, újabb és újabb feladatok várnak a fiúkra, akik bár csalódottak, de egészségesek – fogalmazott Gasper Okorn vezetőedző.
A magyar járványügyi előírások értelmében a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely játékosai és egész stábja az Aréna Savaria és lakhely között mozoghatnak. A csapat az első tesztet egyből a hazaérkezés után megcsinálta, míg a következő tesztelés szombaton vár a játékosokra. A csapat mára pihenőt kapott, de a tervek szerint pénteken két, teljes értékű edzéssel készülnek Váradi Beniék a szerdai, Kecskemét elleni mérkőzésre.
Az orosz túra miatt a szombatra kiírt bajnoki – amit a Kaposvár csapata ellen játszottunk volna - későbbi időpontban kerül megrendezésre. - írja a csapat honlapja .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!