Gyors játékkal lepné meg a Sopront a Falco

Mandics edző szerint az Alba elleni siker akkor ér valamit, ha csapata a szomszédvári rangadót is behúzza.

Nem akármilyen bravúrt hajtott végre a Falco azzal, hogy vasárnap idegenben legyőzte a bajnoki címvédő Alba Fehérvár csapatát. Ráfért már egy bravúrgyőzelem Andjelko Mandics csapatára.

- Valóban. Jót kell, hogy tegyen játékosaim önbizalmának a hétvégi siker - reagált felvetésünkre a tréner. - Remélem, most már megértik, hogy bárki ellen képesek jól játszani és akár nyerni. Bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol vasárnap abbahagytuk. Az önbizalom, az akarat és a hozzáállás a legfontosabb a sportban. Ha ez megvan, és 40 percig jól játszunk, akkor nyerhetünk.

Nem jutott sok pihenő Szabó Miklóséknak, hiszen a 18. forduló nyitómeccsét, csütörtökön este hat órától a Sopron ellen játsszák az Aréna Savariában. A vasiak edzője szerint elsősorban a gyors játék lehet a kulcs a kék-fehérek ellen.

- A Sopron egy nagyon jó csapat, úgyhogy biztosan nehéz dolgunk lesz, ráadásul az idő rövidsége miatt nem tudtunk sokat készülni ellenük. Nagyon motivált ellenfélre számítok, hiszen tudják jól, ha kikapnak, akkor lépéshátrányba kerülnek riválisaival szemben a felsőházba kerülésért. Egy kicsit lassabb, megfontoltabb kosárlabdát játszanak, türelmesen építik a támadásokat, nem kapkodnak, mindig próbálják megtalálni a legjobb helyzeteket. Meg kell próbálnunk felpörgetni a tempót, mert az 5-5 elleni, felállt támadások ellen nagyon jól védekeznek. Hazai pályán mindenképpen győzelmet várok, már csak azért is, mert az Alba elleni sikerünk csak akkor ér valamit, ha a Sopront is legyőzzük - vélekedett Mandics edző, aki a bokájával bajlódó Harazin és a kézsérülést szenvedő Simon Kristófra várhatóan nem számíthat, Zagorac ugyan betegség miatt még nem edzett a héten, de ő minden bizonnyal ott lesz a keretben.

A szomszédvári rangadót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!