Már csak két forduló van hátra az alapszakaszból, de érdekes helyzet állt elő: az utolsó kör eredményei a Falco szempontjából már mindenképpen lényegtelenek. A sárga-feketék szerdán este közvetlen üldözőjüket, a Kaposvárt fogadják az Aréna Savariában. Aki nyeri a rangadót, az bejut a felsőházba, és már biztos play-off résztvevőnek mondhatja magát, a vesztes viszont csak a középházban folytathatja.
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Vannak ugyan most is problémáink, Doyne és Martinics is sérüléssel bajlódik, Krisztanovics pedig beteg, de mivel a bajnokság során végig a legjobb négy között voltunk, nem szeretnénk, ha az utolsó pillanatban kiénekelnék a sajtot a szánkból. Bizakodó vagyok, mert hazai pályán mindig összeszedettebbek és tudatosabbak vagyunk, mint idegenben, másrészt láttam a játékosaimon, hogy a nyíregyházi fiaskó után sokkal komolyabban, motiváltabban álltak hozzá az edzéshez. Ha ugyanazt játsszuk, amit az utóbbi pár hazai meccsünkön, akkor sikerülhet legyőznünk a Kaposvárt. A somogyiak sok meglepetést okoztak már a szezonban, a Pécs ellen például kétszer is felálltak húsz pont körüli hátrányból. Rutinos, jó játékosok alkotják a keretüket, de ők is sebezhetőek, megvannak a gyenge pontjaik, megpróbáljuk ezeket támadni, védekezésben pedig kellő agresszivitást várok, ha az ellenfélnek meg kell szenvednie minden kosárért, akkor már nyerő úton vagyunk - mondta Kálmán László, a Falco edzője.
Mindkét csapatnak nagy siker lenne a felsőház
A két csapat őszi meccsét könnyedén, 16 ponttal nyerték a somogyiak, akiknek mestere, Fekete Ádám minden játékosára számíthat.
- Örülünk neki, hogy sikerült megteremtenünk annak az esélyét, hogy az utolsó előtti fordulóban megszerezhessük a negyedik helyet, két-három hónappal ezelőtt szerintem senki nem gondolta volna ezt. Büszke vagyok a csapatomra, hogy megcsinálták. Óriási a tét, egy ilyen ki-ki mérkőzésen bármi megtörténhet. Van rajtunk is nyomás, de talán kicsivel több lesz a Falcón, viszont most ők játszanak hazai pályán, ez mindenképpen mellettük szól. Nagyon erős keretük van a szombathelyieknek, de azt gondolom, hogy a két csapat között jelenleg nincs akkora különbség, hogy meg lehessen előre mondani, mi dönthet az egyik, illetve a másik javára. Ősszel ugyan legyőztük őket Kaposváron, de ez most teljesen más meccs lesz, óriási téttel. Azt gondolom, nagyon nagy sikert érne el mindkét csapat, ha bejutna a felsőházba - vélekedett Fekete Ádám.
A Falco törzsszurkolói azt kérik, hogy a B-középbe csak az menjen, aki szurkolásával buzdítani akarja a csapatot, aki ülni szeretne, az válasszon inkább másik szektort.