A felsőház a tét a Falcónak

A sárga-feketéknek nyerniük kell Jászberényben ahhoz, hogy ne kelljen számolgatni, és a többi meccsen izgulni.

Az alapszakasz utolsó fordulójában a már biztos alsóházas Jászberény fogadja azt a Falcót, melynek mindenképpen győznie kell a felsőházba jutáshoz. Ha nem sikerül nyerniük az idegenben halványabb teljesítményt nyújtó vasiaknak, még akkor is marad esélyük a legjobb ötbe kerülésre, ám akkor már a Kaposvár-ZTE duó kezében lesz a sorsuk.

- Visszatérek Jászberénybe, oda, ahol tavaly elég jó eredményt sikerült elérnünk, jól éreztem magam, most biztos sok korábbi baráttal találkozom. Sok pozitív emléket őrzök a csapatról és a városról, de most ettől függetlenül természetesen győzni szeretnék ellenük - mondta Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője. - Ez a szép a kosárlabdában. Muszáj lesz nyernünk, csak a győzelem az elfogadható számunkra, hiszen akkor tudnánk 100 %-osan bebiztosítani helyünket a felsőházban. Bízom benne, hogy sokkal jobbak leszünk, mint a MAFC ellen, ott ugyanis nagyon gyengén játszottunk. Nehéz meccset várok, a Jászberény bár csak tizenkettedik a tabellán, nem olyan gyenge csapat. Tiszteljük őket, van öt elég jó légiósuk, közülük Bojics a bajnokság legjobb dobója, elsődleges célunk lesz őt megállítani. Ráadásul ők játszanak hazai pályán, de még egyszer mondom, kötelező lesz a győzelem. A védekezésünktől nem félek, inkább a támadójátékunktól, azzal volt a fő problémánk a MAFC ellen is. Remélem, hogy nem lesznek görcsösek a játékosaim, és tudunk csinálni egy szép eredményt.

Sztamenkovics visszatér

A két csapat januári meccsét könnyedén, 84-64-re a Falco nyerte.

- Valószínű Sztamenkovics már fog játszani, igaz ugyan,hogy még nincs 100 %-os állapotban, de már tud pár percre segíteni nekünk. Cseh Gyurira viszont még mindig nem számíthatok. Elég kellemetlen volt az utóbbi időben kis rotációval játszani, Bojics és Czirbus személyében volt egy tapasztalt és egy fiatal centerünk, elég vékonyak voltunk a palánk alatt, nehezen lehetett bármit kezdeni ilyen felállásban. Megpróbáltunk felállni az egerszegi vereségünk után, és felkészülni a Falcóból. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, bárki megverhet bárkit. Talán túlzásnak hangozhat, de szeretnénk meglepetést okozni hazai pályán, akárki ellen is játszunk, mindig nyerni akarunk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a Falco szeretne az első négyben lenni, elég széles a kerete, jó külföldi és jó magyar játékosokkal, illetve egy remek edzővel - mondta Stevan Tot, a JKSE vezetőedzője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!