Az alapszakasz utolsó fordulójában, szombaton este hat órától a Falco a 11 győzelemmel és 12 vereséggel hetedik Alba Fehérvár vendége lesz. Egyik csapat sincs jó formában, legutóbbi két bajnokiját egyaránt elveszítette. Bár látszólag már tét nélküli a találkozó, mivel a középházba minden eredményt magukkal visznek a csapatok, egyáltalán nem lesz mindegy, hogy ki nyer holnap este.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy Nick Covington távozott a sárga-feketéktől, Bam Doyne-nak még hetek kellenek, mire teljesen felépül, Derek Hall a Kaposvár ellen deréksérülést szenvedett, így ők hárman biztosan nem lépnek pályára. Milan Majsztorovics is összeszedett egy kisebb térdsérülést szerdán, de ő várhatóan vállalni fogja a szereplést.
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Két csalódott csapat találkozik egymással, meglátjuk, hogy melyik mászik ki hamarabb a gödörből. Az Alba sem úgy szerepel idén, ahogy azt elvárná tőle a közvélemény, nyilván holnap bizonyítani szeretnék, hogy többre hivatottak. Nem állt még össze a csapatjátékuk, de ettől függetlenül jó légiósaik és ügyes magyarjaik vannak, akiket egy képzett szakember irányít. Hazai pályán bátran játszanak, ezért összeszedettnek kell lennünk védekezésben és támadásban egyaránt. Nem számítok könnyű meccsre, ahhoz, hogy nyerni tudjunk, kontrollálnunk kell a gyors indításaikat, mert sokszor megpróbálják már rögtön első szándékból eldobni a labdát. Meg kell találnunk a védekezésük ellenszerét, ami nem lesz könnyű, mivel sokszor behúzódnak, és adott esetben akár alacsony szerkezettel is tudnak játszani, ami elég kellemetlen - vélekedett Kálmán László.