Charles Gosát továbbra is nélkülözve kellett ma a Falconak pályára lépnie. Legutóbb két pontos vereséget szenvedtek a szombathelyiek a ZTE otthonában így ma legalább 3 ponttal kellett nyernie a sárga-feketéknek, hiszen a mindkét nyolcba igyekvő csapat számára a végelszámolásban még fontos lesz az egymás elleni pontkülönbség.
A nemrég szétszéledt zalaiakat azonban nem lesz nehéz megverni – gondolhatta sok szombathelyi szurkoló, amire aztán a zalaiak rendre rácáfoltak. Hiába vezetett a Falco a meccs folyamán 10 ponttal is, a végén Délity vonalra lépése és Kálmán büntetői is kellettek, hogy végül biztosítsa a csapat a 3 pontos különbséget.
Bencze Tamás, a Falco edzője: Megérdemelten győztünk, ugyanakkor minden elismerésem a ZTE-nek. Kiívánom, hogy továbbra is ilyen jól játszanak, mert a magyar kosárlabdának szüksége van arra, hogy a ZTE és a Falco is nyolcban legyen.
Völgyi Péter, a ZTE edzője: Nagyon szoros meccs volt. A végén a kipontozódott embereinket nem tudtuk pótolni, de még így is egy "egy labdás" mérkőzést játszottunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!