Kálmán Lászlótól tanulna a Falco új szerzeménye

Ma délelőtt Vida Máté személyében újabb játékost igazolt a Falco SZOVA KC Szombathely kosárlabda csapata. A játékos azt mondja, azért szerződött a sárga-feketékhez, mert szeretne sokat fejlődni és itt ehhez adottak a feltételek.

- Hogyan kerültél képbe a Falconál?

- Mivel Kecskeméten szabadlistára tettek, az idei felkészülést Hódmezővásárhelyen kezdtem meg. A napokban aztán megkeresett a Falco és egy nagyon rövid tárgyalás-sorozat után el is fogadtam az ajánlatukat. Bár nyár óta már több csapat is hívott, én mégis a Falcot választottam.

- Mi döntött éppen a szombathelyiek mellett?

- Az, hogy szeretnék minél jobb kosarassá válni és ezért szerettem volna egy olyan közösségben dolgozni, ahol sokat tudok fejlődni. Úgy éreztem, itt minden feltétel adott hozzá. Remélem, hogy minél többet tudok majd tanulni példaképemtől, Kálmán Lászlótól. Azt még nem tudom mennyi lehetőséget kapok majd Szrecsko Szekulovicstól, de bízom benne, hogy minél többet.

- Milyen csapatnak tartod egyébként a Falcot?

- Ellenfélként már megismertem a Falcot, játszottam többször is ellenük, sok babér nem termett ellenük, úgyhogy eddig kevés pozitív élményem van új csapatomról. - mondja nevetve a 191 cm magas irányító. Nagyon jó, és szervezett együttes, és azt hiszem ezzel most nem mondok újat, idén is a bajnoki cím első számú esélyese. Személyesen nem ismerek még senkit a csapatból, mert a csapat gerince idősebb nálam. Váradi Kornéllal, Will Tomival és Szabó Zsoltival játszottam együtt a válogatottban, de közülük már senki sincs itt a csapatban.

- Milyen célt tűztél ki magad elé a következő szezonra?

- Szeretném bebizonyítani az új edzőmnek és a csapatnak is, hogy érdemes volt engem leigazolni. Szeretnék minél több időt a pályán tölteni és a csapat hasznára válni. Ja, és nem utolsó sorban bajnok és kupagyőztes akarok lenni.

Vida Máté Kálmán Lászlótól tanulna
nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!