Falco: Váradi Benedek szívhez szó levéllel búcsúzik nevelőegyesületétől és szülővárosától

"Viszem Szombathely és a magyar kosárlabda hírnevét."
-----

Mint írtuk, a litván Rytas Vilnius bejelentette Falco: Váradi Litvániába igazolt July 22. 20:35 , hogy a csapatnál folytatja a pályafutását az elmúlt tíz évet a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely felnőtt csapatánál töltő – ott is nevelkedő – Váradi Benedek. Most a közösségi médiában búcsúzott el a szombathelyiektől szúrta ki a BB1.hu .

Először is szeretném megköszönni a vezetőségnek, Gyuri bácsinak, az edzői stábnak, a klub mellett háttérben dolgozó embereknek, hogy mindenben támogattak, segítettek és felneveltek. Köszönöm Nektek szurkolóknak, hogy mindig mellettem álltatok és végig kísértétek az eddigi karrieremet.

Köszönöm Nektek az elmúlt 10 évet, amit a “nagy”csapatnál töltöttem. Rengeteg érzelem kavarog bennem, amit szavakkal kifejezni nem lehet. Éltünk át együtt hatalmas sikereket és kudarcokat is, de ez a sport része. Ezzel együtt is sikerült 3 bajnoki címet és 1 kupagyőzelmet ünnepelnem csapatkapitányként Veletek! Örökre emlékezni fogok ezekre a pillanatokra és viszem Szombathely és a magyar kosárlabda hírnevét, bármerre is sodorjon az élet. Örök hálám, hogy elfogadtatok csapatkapitánynak és elérhettük együtt ezeket az eredményeket.

Amikor az ember fiatal, álmodozik sokmindenről. Az, hogy a Falcoban ilyen szerepet tölthettem be, talán gondolni se mertem.

Soha nem felejtem el, amit kaptam a klubtól és Tőletek szurkolóktól!

Még találkozunk! Hajrá Falco!????????

Üdv.:

Beni, kapitány #10 @falco_kc

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!