Kosárnagyhatalom

A Falco U18-as csapata után az U16-osok is felértek a csúcsra. Már csak a felnőtteken van a sor…

A hétvégén a Vasas-MKB Euroleasing rendezte a magyar kadett bajnokság döntőjét.

A finálét – akárcsak az eggyel idősebb korosztályban – a két vasi csapat játszotta. A kevés kosarat, de annál több izgalmat hozó mérkőzésen a hajrá a Falcónak kedvezett, Váradi Kornél csapata 44-41-re nyert, ezzel megszerezte az aranyérmet.

A bajnokcsapat névsora:
Ajkay Ádám,
Bereczki Márk,
Berényi Barna,
Gábor Máté,
Galambos Mátyás,
Hódi Patrik,
Kiss Kornél,
Kovács Bence,
Kozma Márk,
Németh Armand,
Németh Bálint,
Németh Bence,
Popgyákunik Balázs,
Somogyi Patrik,
Szabó Domokos,
Szombath István,
Zabó Dániel,
Zrinyi Viktor.
Vezetőedző: Váradi Kornél, edző Váradiné Szarka Ildikó.

Az U16 is bajnok lett
Popgyákunik Anna

Váradi Kornél, a Falco vezetőedzője: Gratulálok mind a két csapatnak, ha a kosárlabda szempontjából a színvonal nem is volt túl magas, küzdelmes mérkőzést játszottunk. Apró hibák döntöttek, mindkét csapat szíve végig nagyon kinn volt a pályán. Mi úgy érzem kicsit higgadtabbak maradtunk, ennek köszönhetjük a győzelmünket. A csapat erejét dicséri, hogy nagy hibaszázalékkal játszva is tudtunk nyerni. Ez a mai meccs egy állomás volt az úton, sok tanulsággal szolgált, sok higgadtságra és munkára lesz szükség a továbbiakban. Szeretném megköszönni a szülők támogatását, akik nem csak a mai mérkőzésen voltak velünk, hanem egész évben segítették a munkánkat.

Eredmények:

Falco-Szova KC Szombathely – BLF Palota 75:37 (19:6, 12:15, 10:6, 34:10)

Vezette: Varga Z., Sági Z., Gyuris P.

Falco: Kovács B. 12, Popgyákunik B. 5/3, Hódi P. 3, Berényi B. 5, Zrínyi V. 18/3. Csere: Szabó D. 4, Galambos M. 3/3, Gábor M. 12, Németh A. 4, Kozma M. 2, Bereczki M. 5, Zábó D. 2. Edző: Váradi Kornél, Váradiné Szarka Ildikó.

A két válogatott játékost felvonultató BLF ellen a Falcós fiatalok végig fegyelmezett játékkal és kitűnő védekezéssel nyertek és jutottak a legjobb négy közé.


Falco-Szova KC Szombathely – Vasas MKB Euroleasing 71:46 (14:15, 21:13, 15:11, 21:7)

Vezette: Varga Z., Csabai M., Gyuris P.

Falco: Kovács B. 15, Popgyákunik B. 5, Hódi P. 8/3, Zrínyi V. 0, Berényi B. 14. Csere: Galambos M. 0, Gábor M. 8, Szabó D. 3, Németh A. 7, Kozma M. 0, Zábó D. 1, Bereczki M. 10/3. Edző: Váradi Kornél, Váradiné Szarka Ildikó.

Hatalmas csatát ígért a rendező csapat és a Falco csatája. Eddig már többször találkoztak a bajnokság folyamán és mindig nagy csatákat vívtak. Ez most sem volt másképp, de a Falco a második negyedtől végig uralta a mérkőzést és végül magabiztosan nyert.


Falco-Szova KC Szombathely – Körmendi Törpördögök 44:41 (10:13, 14:9, 10:6, 10:13)

Vezette: Varga Z., Menyhárt F., Sági Z.

Falco: Kovács B. 4, Hódi P. 16/9, Popgyákunik B. 6, Berényi B. 0, Zrínyi V. 6. Csere: Gábor M. 2, Galambos M. -, Kozma M. 0, Szabó D. 4, Zábó D. -, Németh A. 2, Bereczki M. 4. Edző: Váradi Kornél, Váradiné Szarka Ildikó.

A döntő kiélezett csatát hozott. Sok volt a kapkodás, a szezon eddigi részében nem tapasztalt hiba, de a végén a rutinosabb csapat győzött. A szezon egészét tekintve megérdemelt a szombathelyi fiatalok sikere, hiszen egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!