Szanati vasárnap visszatér

Ma már 100 %-osan edzett, a Sopron ellen vállalja a szereplést.

Szanati Mátyás nem játszott a Falco-SZOVA-Trend Optika KC Szombathely legutóbbi két meccsén. A sárga-feketék irányítója az egyik edzésen könyöksérülést szenvedett, de úgy tűnik, a hétvégére már ismét hadra fogható lesz.

- Két héttel ezelőtt, egy edzésen „összefeszült” a kezem, beszorult egy elzárásnál. Ezt követően pihentettem, de a Nyíregyháza elleni meccsen vállaltam a játékot. Ott aztán egy újabb szerencsétlen mozdulat után rásérültem, így a Pécs és a ZTE ellen már nem tudtam játszani. Ma reggel kezdtünk el felkészülni a Sopron elleni derbire. Már 100 %-osan részt tudtam venni az edzésen, végigcsináltam mindent. Vannak még olyan mozdulatok, amikor fáj, de a labdás gyakorlatoknál már egyre kevésbé érzem. Sajnos ez egy olyan sérülés, ami lassan gyógyul, de már gyógyulgat, és ha minden a tervek szerint halad, akkor vasárnap ismét játszhatok. Az volt a legkellemetlenebb az egészben, hogy a dobókezem sérült meg, mert ha a bal kezemmel történt volna, akkor tudtam volna játszani a meccseken, és kevésbé zavart volna az edzéseken.

Szanati már rendesen tud edzeni
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!