Pénteken este hat órától, a negyeddöntő harmadik mérkőzésén a Falco-SZOVA KC Szombathely a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC csapatát fogadja.
A Falco szurkolók közleményt juttattak el honlapunkhoz. Íme a felhívás:
Kedves szurkolótársaim!
Csapatunk pénteken este borzasztóan fontos mérkőzés előtt áll, ezért nekünk a lelátón minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy belehajszoljuk őket az újabb győzelembe.
Circo ötletén felbuzdulva arra kérnénk többi szurkolótársunkat, hogy borítsuk sárga-feketébe az Aréna Savariát, és ezúttal rendhagyó módon szurkoljuk végig együtt állva a mérkőzést. Teremtsünk pokoli hangulatot a csarnokba, hiszen ezek a fiúk megérdemlik.
Csapatunknak ezúton is köszönjük eddigi remek teljesítményét, külön a Sopronban a végsőkig küzdő játékosok hozzáállását.
Most rajtunk a sor!
Együtt bármi sikerülhet.
Viszket Zsolt