Megnyert meccset adott le a Falco

A sírból jött vissza a Södertälje, nehéz helyzetbe került Kálmán László csapata a továbbjutást illetően.

Meglepő módon egy „Hajrá Vasas!” lelátói felkiáltással indult a szerda esti Falco-Södertälje FIBA-kupa mérkőzés Szombathelyen. A sárga-feketék a sorozat első meccsén meglepetésre legyőzték a svéd bajnokot, Butoracék újabb sikerükkel nagy lépést tehettek volna a csoportból való továbbjutás felé.

Az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bognár és Rundles vezérletével zömében a Falco vezetett pár ponttal, de az első negyed végét elszúrták, tíz perc után 22-24 volt az állás. Mindkét csapat egészen jó százalékkal dobott, potyogtak a kosarak az első negyedben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!