A 193 cm magas, 94 kilós amerikai hátvéd, Janou Rubin váltja Jonathan Levy-t a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely együttesénél. Az amerikai hátvéd január 3-án lesz 31 éves.
Rubin négy évig Amerika egyik leghíresebb egyetemén, a UCLA-n kosarazott, olyan csapattársak között, akik azóta már az NBA-ben megfordultak. Csapattársai voltak többek között: Jordan Farmar, Darren Collison, Trevor Ariza, Aron Afflalo, Jason Kapono és Matt Barnes is.
A 2010/11-es szezonban tűnt fel először Magyarországon. Az Albacomp hívta próbajátékra, ám miután nem felelt meg Braniszlav Dzunics edző elvárásainak, végül Szegeden kötött ki. 26 meccsen 19.3 pontot, 5.2 lepattanót és 2.9 gólpasszt átlagolt.
Tavaly 30 meccset játszott Sopronban, 16.5 pont, 5.5 lepattanó és 2.3 gólpassz voltak a mutatói. Részt vett az All Star játékokon, ahol a légiósok csapatát Bencze Tamás irányította.
Az idei szezont a cseh első ligás Levharti Chomutov csapatában kezdte meg, ahol 7 meccsen átlagban 16.7 perc alatt 6.1 pontot dobott, 1.9 lepattanót szerzett és 1 gólpasszt adott. A duplákat 44.8 %-kal, a triplákat 42.9 %-kal értékesítette.
- Több alternatívánk is volt, Rubin lett a befutó. Bízom benne, hogy mezőnyposzton megoldást jelent a problémáinkra - indokolta döntését Bencze Tamás edző.