Ott folytatni, ahol abbahagytuk

A Falco szerdán este Zalaegerszegen játszik. Bencze Tamás nem becsüli le az ellenfelet, de mindenképpen győzelmet vár.

Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!


Szerdán este hét órától a Zalakerámia ZTE KK vendége lesz a Falco-SZOVA-Trend Optika KC Szombathely. A hazaiak beleszaladtak a késbe az első fordulóban, közel 40 ponttal kaptak ki az Alba Fehérvár otthonában. A sárga-feketék viszont, ha nehezen is, de nyerni tudtak az Arénában a Sopron ellen.

Bencze Tamás edző egyedül Jarosevits Róbertre nem számíthat. A center csípőízületi gyulladással küzd

- Mindenképpen győzelmet várok, ez nem lehet kérdés, még akkor sem, ha időközben esetleg befut hozzájuk egy harmadik légiós. Természetesen nem becsüljük le a ZTE-t, mem gondolom, hogy abból kell kiindulunk, amit Fehérváron nyújtottak, hiszen ott már az első negyedben eldőlt a meccs - mondta Bencze. - Ennél biztos többet tudnak. Nyilván a közelség miatt sok Falco szurkoló jön, nekik is próbáljuk bizonyítani, hogy ez a Falco idén is meghatározó lesz.

- A Horváth Zoltán Emléktorna után említette, hogy amikor egy papíron gyengébb ellenfél ellen játszunk, kiengedünk a végére. Ez a veszély még mindig fenyegeti a csapatot?

- Beszéltünk erről a torna után a srácokkal, viszont nem tudtuk igazából lemérni, hogy ilyen szituációban, hogy állunk. Remélem, hogy erre is egy jó alkalom lesz a holnapi meccs, mert akkor az azt jelentené, hogy biztosan vezetünk már az elejétől kezdve. Én egyébként most is azt mondom, amit a Sopron ellen is mondtam a félidőben, hogy nekünk a meccset megnyerni 40 percünk van, tehát nem esünk pánikba, ha esetleg nem lesz biztos a vezetésünk.

- Várhatóan az egerszegiek, mivel nincs rajtuk teher, lesz, ami lesz alapon nekünk esnek majd.

- Ez sok csapattal így van. Mi vagyunk az ezüstérmesek, most már úgy tekintenek ránk, mint a magyar bajnokság egyik meghatározó csapatára, azzal ellentétben, ami tavaly volt, amikor egy darabig még lesajnáltak minket. Gyakorlatilag a mezőny felének nincs veszíteni valója ellenünk. Ezt magunknak vívtuk ki, lehet úgy fogalmazni, hogy édes teher.

Az esélytelenek nyugalmával

A hazaiak mestere, Völgyi Péter tisztában van az erőviszonyokkal, ennek ellenére ígéri, csapata mindent kihoz majd magából.

- Verteticsről kiderült, hogy porcleválást szenvedett, így rá leghamarabb csak januárban számíthatunk, egyelőre még Borszéki is maródi, így magas poszton is eggyel kevesebben vagyunk. Nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, mert nincs még légiós irányítónk, a kispadunkon lelkes juniorok foglalnak majd helyet. Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Falco erős csapat, az élvonalból talán a legelőrébb ők tartanak a csapatépítésben. Magyar játékosaik nagy része együtt maradt, külföldi sorukba pedig olyan légiósokat igazoltak, akik korábban már bizonyítottak. Mindent egy lapra teszünk fel, megpróbáljuk a maximumot kihozni a meccsből - mondta Völgyi.

A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Új helyük lesz a Falco szurkolóknak

A szerdai, ZTE elleni rangadón az eddig megszokottal ellentétben, a vendég kispaddal szemben foglalhatnak majd helyet a szombathelyi drukkerek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!