A kilencedik helyen álló Alba Fehérvár a negyedik Falcót fogadta hazai pályán. Ez a párosítás mindig nagy rangadónak számít, két évvel ezelőtt ez a két csapat még döntőt játszott egymással a bajnokságban. Az Albának közel három hete volt, hogy felkészüljön erre a meccsre és beépítése új játékosát, Brandon Petersont, míg a Falco egy kupa ezüst begyűjtve érkezett Fehérvárra. Gasper Okorn nem számíthatott Váradni Benedekre.
5-3-ra az Alba vezetett a mérkőzés első perceiben, majd fokozatosan fordította meg a Falco az állást. Govens és Curry pillanatai következtek, így már 7-15-re is mentek a vendégek. Nem támadott jól az Alba, míg Reddic zsákolása után már 11-22 állt az eredményjelzőn. A hátralévő három percben azonban Lóránt fújt riadót, majd Cabezas is a helyére küldött egy triplát, így két pontra olvadt a szombathelyiek előnye (22-24).
Az új szerzemény, Peterson duplájával kiegyenlített rögtön a negyed elején az Alba. Ezt követően felváltva potyogtak a kosarak, de már a fehérváriak vezetése mellett. A 17. percben Zeno triplája után 40-33-ra húzott el Jesús Ramírez csapata. Perlnek és Reddicnek köszönhetően azonban sikerült felzárkóznia a Falcónak (45-44).
Négy vendég ponttal indult a második félidő, amit Freeman egalizált ki. Az Albánál volt a kezdeményezés a következő percekben. Gasper Okornnak a 25. percben 59-51-nél kellett időt kérnie. Mindhiába, mert az Alba tartotta tíz pont körüli vezetését, nem ment jól a játék a vasiaknak (65-56).
Telt az idő, de a különbség nem csökkent. A kosarak sem hullottak, de ez a fehérváriaknak kedvezett. Govens hárompontosa hozta fel ismét a Falcót hat pontra, de Bruinsma közelije nem volt jó, így nem olvadt tovább a különbség. Cabezas hármasa után Govens Curry személyében társa lelt, így feljöttek a vasiak 74-70-re. Mint később kiderült, a Falcó ennél közelebb már nem került, végül 80-75-re győzött az Alba.