Szombaton este hat órától újabb rangadót láthatnak a szurkolók a lassan egy esztendeje bevehetetlen Aréna Savariában. Csapatunk ugyanis a stabil, válogatott szintű magyar maggal, illetve remek légiósokkal rendelkező Kecskeméti KSE együttesét fogadja.
A rangadót a sárga-feketék 7/1-es, míg a vendégek 6/2-es győzelem/vereség mutatóval várják. Soron következő ellenfelünk erejét mutatja, hogy győzni tudott Pakson, később viszont botlott a Szeged és az Albacomp ellen is. A sárga-feketék éppen az atomvárosban szenvedték el eddigi egyetlen vereségüket, viszont győztesen vonulhattak le a parkettről a KSE-nek nehéz perceket okozó fehérváriak és a szegediek ellen. Igaz, mindkét meccset itthon játszottuk.
Ráadásul fiainknak bőven van törlesztenivalója a Kecskemét ellen, hiszen a legutóbbi két szombathelyi meccset a hírös város együttese nyerte. Sérülések egyik gárda felkészülését sem hátráltatták, nálunk az utóbbi napokban már a Szolnok elleni derbit megelőzően betegséggel bajlódó Pantelics is teljes értékű edzésmunkát végzett. Mindkét csapat teljes kerettel készülhet tehát a találkozóra.
- Újabb rangadó vár ránk, bár a szombati teljesen más mérkőzés lesz, mint a Szolnok elleni. A Kecskemét kiegyensúlyozott produkcióra képes, főként a felállt védelem elleni játékot tartom az erősségüknek. A mérkőzés kulcsa várhatóan a két kreatív kisemberük, Kelley és Wittmann levédése lesz, hiszen ők adnak fazont a Kecskemét játékának. Éppen ezért elképzelhető, hogy alacsonyabb szerkezettel lépünk majd pályára, mert nem szabad engednünk, hogy az irányítók 2-2-iből kosarakat kapjunk. Kelley-n és Wittmannon kívül is vannak veszélyes játékosok a Kecskemétben elég csak a válogatott Csorvásira, Bencze Zoltánra, vagy a 4-es poszton játszó Dénes Gáborra gondolni. Ellenfelünk magyar magja régóta együtt játszik, s melléjük mindig megfelelő légiósokat igazol Sztojan Ivkovics. Ettől függetlenül hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a győzelem - felelte érdeklődésünkre Bencze Tamás, a sárga-feketék edzője.
A kecskemétiek már többször megnézték a Falcót
Sztojan Ivkovics, a vendégek szakmai igazgatója két alkalommal élőben is szemügyre vette, hogy mit tudnak a szombathelyi kosarasok.
- Minden mérkőzésen a győzelem a célunk, ennek megfelelően Szombathelyre is a siker reményében utazunk. Alaposan kielemeztük a Falco játékát. Szombati ellenfelük eddig nagyon jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, így csak gratulálni tudok kollégámnak, Bencze Tamásnak, aki szemmel láthatóan az összes játékos helyét megtalálta a csapatban. Gyors játékra készülünk, valamint nagy hangsúlyt fektetünk majd a miss-match szituációk hatékony kivédésére. Utóbbival eddig egyébként nem is volt gondunk. Minden játékosom egészséges és hadra fogható, tehát teljes kerettel várjuk a rangadót - mondta Ivkovics.