Ez a párharc már Kecskeméten eldőlt. Bíztunk benne, hogy legalább egy győzelem összejön. Ebben a szezonban először az Ivkovics-legénység ellen.
Ahogy az várható volt, az odavágón elszenvedett 36 pontos hátrány rengeteg nézőt visszatartott, negatív nézőcsúcs született az Aréna Savariában. Edzőmeccs hangulatúvá vált a meccs.
A lázas Kálmán László nem tudta vállalni a játékot, a szintén beteg Hajmásy és Pankár viszont szerelést öltött. A túloldalon is akadt hiányzó, LaGrange nem játszott.
Kapkodva, sok hibával kezdte a meccset a FALCO. Meglepő volt látni, hogy a kecskemétiek sokkal motiváltabbak voltak. Doyne hiába dobott pár perc alatt hét pontot, butaságai – szabálytalanságok, technikai fault – miatt hamar hátrányba került csapata. Bár a hatodik percben egy pillanatra még a hazaiaknál volt az előny (12-11), a folytatásban könnyű kosarakat szerezve meglépett a Kecskemét.
Az viszont továbbra is hihetetlennek tűnt, hogy Wittmannéknak szinte minden dobásuk beesett, nálunk viszont semmi nem akart összejönni. A vendégek önbizalommal telve szórták a triplákat. A második negyedre állandósult a tíz pont a két csapat között.
A szünet után sem változott a játék képe. A piros-fehérek kedvük szerint dobálták a hárompontosokat, ráadásul ekkor már a palánk alatt Csorvási is rendre megverte Alekszejev-et. A 23. percben már húsz volt közte (30-50). A FALCO-ból egyedül csak Szanati és Gosa volt dicsérhető. Hamar eldőlt tehát, hogy még a becsület-győzelemre sem futja.
Az utolsó játékrész már csak formalitás volt. A kecskemétiek B csapata is tartani tudta a tetemes előnyt. Sztojan Ivkovics csapata tehát teljesen megérdemelten nyert – a szezonban immáron harmadszor – a sárga-feketék ellen.
A játékosoknak pedig érdemes lenne elgondolkozniuk azon, amit edzőjük, Bencze Tamás mondott a lefújás után. Mert bizony néhányuk hozzáállása nem méltó a FALCO-hoz.
Megszakadt egy gyönyörű sorozat, idén nem lesz tagja a szombathelyi csapat a Final Fournak. Marad tehát a bajnokság, ahol még nagyon sokat kell tenni ahhoz, hogy nyolcba jussunk.
