Gyógyulgatnak a sérültek

Pénteken Kálmán, Pantelics és Szanati játékára van a legnagyobb esély.

Példátlan sérüléshullám söpört végig a Falcón az utóbbi időben. A sárga-feketék a két U23-as játékost (Nárai Bence és Simon Bence) is beleszámítva hét hadra fogható emberrel fejezték be a tegnap esti, soproni meccset.

Gyakorlatilag egy komplett kezdő kidőlt: Chad Timberlake és Harazin Tamás már az első negyeddöntő óta „cipeli” magával boka-, illetve talpsérülését. Kálmán Lászlónak a bal könyöke dagadt be, Djordje Pantelicsnek tegnap aláfordult a bokája, Szanati Mátyás pedig allergiás rohamot kapott a találkozón.

Pantelics bokája kificamodott
Vágvölgyi Bálint

Pénteken újabb ütközet vár a csapatra. Utóbbi három játékos szereplésére van nagyobb esély. Szanati vitaminos és infúziós kezeléseknek köszönhetően már jobban van. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy a szerb center bokája kificamodott, szerencsére sem törés, sem szakadás nem történt, míg Kálmán szinte 100 %, hogy vállalja a játékot.

Mindannyian részt vettek a Sensolite Gyógycentrum kezelésein.

Az, hogy mi lesz Timberlake és Harazin sorsa, várhatóan csak pénteken derül ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!