A Pécs bármire képes lehet

Ennek ellenére a Falco centere, Harazin Tamás reméli, a hétvégén is sikerrel veszik az akadályt.

Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!


A Falco-SZOVA-Trend Optika KC Szombathely ha nehezen is, de eddig mindhárom mérkőzését hozta, így az Alba Fehérvárral és az Atomerőmű SE-vel holtversenyben veretlenül vezeti a tabellát. A sárga-feketék legközelebb szombaton este, Pécsen lépnek pályára. A vasiak centere, Harazin Tamás reméli, nem szakad meg veretlenségi sorozatuk.

– Egyelőre nem tudok sok mindent elmondani a Pécsről, mert még csak most fogunk videózni. Nemrég légióst cseréltek, Dill helyére jött egy új center. Egy biztos: teljesen komolyan vesszük őket, mert bármire képesek lehetnek. Természetesen győzni szeretnénk szombaton is, de mindenképpen nehéz meccsre számítok. Eddig három szoros találkozót játszottunk és a védekezésünk még nem az igazi, úgyhogy ebben mindenképpen előbbre kell lépnünk. Elsősorban a centervédekezésünkkel akadtak gondjaink. Sajnos előre megbeszélt dolgokat nem tudtunk végrehajtani. Remélem, hogy a negyedik forduló után is veretlenek maradunk – mondta Harazin, aki egyébként tegnap ünnepelte 27. születésnapját.

Harazin a nyári Falco - Pécs edzőmeccsen
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!