Mint ismert, Debrecen ad otthont a honi kosaras nyár úgymond felvezető eseményének, az U18 3X3 világbajnokságnak. A korosztályos vébére a magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokságot megelőzően, június negyedike és hetedike között kerül sor a Nagytemplom előtti Kossuth téren.
A torna mezőnyét 48 csapat alkotja: 24 fiú és 24 lány válogatott képviseli hazáját. A rendezvény hivatalos honlapján, a FIBA.com-on már a keretek is elérhetőek. Kiderült, a magyar csapatban helyet a kap a Falco tehetsége, Durázi Krisztofer is, mellette pedig Horváth Kristóf István (MTK), Boros Márk (Vasas), Opre Roland (DEAC) alkotják a fiúkeretet, míg a lányoknál az Aho Nina Daniella (Vasas), Horváth Krisztina (Győr), Nagy Dorottya (PINKK-Pécs), Tóth Tímea (Vasas) négyes képviseli Magyarországot.
A viadalon csak az 1997. január elseje után született játékosok léphetnek pályára. A tornát különböző egyéb versenyszámok is színesítik: mindkét nem számára lesz dobóverseny, a hölgyek emellett technikai tudásukról is számot adhatnak, míg a fiúknál a zsákolóverseny lesz a fő esemény a köztes időben.
A fiú mezőny: Andorra, Argentína, Brazília, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Grúzia, Németország, Guatemala, Magyarország, Indonézia, Kazahsztán, Litvánia, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Puerto Rico, Románia, Oroszország, Spanyolország, Törökország, Uruguay, USA, Vietnam.
A lány mezőny: Andorra, Belgium, Brazília, Románia, Kína, Csehország, Egyiptom, Észtország, Franciaország, Németország, Guam, Magyarország, Indonézia, Izrael, Olaszország, Törökország, Hollandia, Új-Zéland, Lengyelország, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, USA, Venezuela.