Ma délelőtt biztossá vált, hogy a csütörtökön igazolt amerikai kosaras, Stanley Ocitti ott lehet a pályán a hétvégén, miután minden papírt sikerült elintézni. Azonban így is akad hiányzó a bajnokcsapatnál. Sérülés miatt nem játszhat Hudson, Vrsaljko, Borszéki és Papp.
Fel kell venni a bajnoki ritmust
Bár a szombat esti találkozó egyértelmű esélyesének Szrecsko Szekulovics csapata számít, az edző azt mondja, komolyan kell venni az összecsapást, fontos találkozó vár együttesére. Elsősorban azért, hogy Kálmánék belerázódjanak a bajnoki ritmusba és tovább csiszolódjon a sárga-feketék összjátéka.
- Nem igazán ismerem ellenfelünket. Azt azonban tudom róluk, hogy csak magyar játékosaik vannak. A keretükből egyedül Will Tamás képességeivel vagyok tisztában, hiszen ő tavaly még nálunk játszott. Természetesen nem gondolkozunk másban, csak a győzelemben. A találkozón az lesz a legfontosabb, hogy a csapat felvegye a ritmust és visszanyerje a bajnoki formáját. Jól sikerült a bajnoki rajtunk, szeretnénk ott folytatni, ahol szerdán este abbahagytuk. – mondta Szrecsko Szekulovics.
Lakatos szerint csak a végeredmény kérdéses
A nyáron a Soproni sÖrdögöktől igazolt hátvéd, Lakatos Péter 15 ponttal mutatkozott be a bajnokcsapatban. A kosaras érthetően elégedett a szerdai produkcióval, ám nem elégszik meg ennyivel, a Hegyvidék ellen is győzelmet vár.
- Úgy érzem, jól sikerült a bemutatkozásunk, remek meccset játszottunk szerdán. Természetesen győzelmet várok a hétvégi találkozón is. Fontos lenne, hogy ezúttal is minél nagyobb arányban nyerjünk. Szerintem hasonlóan alakul majd a játék képe, mint a Debrecen elleni összecsapásé volt, megpróbálunk keményen, szívósan védekezni és gyorsindításokkal lerohanni ellenfelünket. Többé-kevésbé ismerem az EnterNetet, tudom, hogy csak magyarok alkotják ellenfelünk keretét, játékosaik zöme tavaly még a MAFC-ot erősítette. Remélem, ezúttal is sok lehetőséget kapok majd Szrecsko Szekulovics edzőtől, megpróbálok élni vele, szeretném egy újabb győzelemhez segíteni a Falcot. – mondta Lakatos Péter.
A tisztes helytállás reményében
Az Enternet a tavalyi szezon utolsó előtti helyén végző, éppen csak bent maradó Hódmezővásárhely jogán indulhatott el a legjobbak között. Finoman fogalmazva sem tartoznak a bajnokság esélyesei közé. Igaz, a klub vezetése nem győzi hangsúlyozni, hogy céljuk a bennmaradás, keretüket pedig csak magyar játékosok alkotják és a jövőben sem terveznek légióst igazolni.
A fővárosiaknak nem sikerült a bravúr, az első fordulóban Körmenden futottak bele egy negyven pontos zakóba. Az edző, Kováts László - aki továbbra sem számíthat a sérült Krasznai Tibor játékára - azt mondja, jobb játékot vár csapatától, mint amit a nyitómeccsen látott.
- Annál sokkal jobb játékot várok, mint amit nyújtottunk Körmenden. Keretünk zömének az volt élete első A-csoportos meccse, így olykor érthetően megremegtek a kezek. Tiszteljük a Falcot, tisztában vagyunk a két csapat közti különbséggel, a találkozón nem lehet más célunk, mint a tisztes helytállás. Megpróbáljuk minél szorosabbá tenni a negyedeket, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.