Műtét vár Vrsaljkora? Három hetet biztosan kihagy a kosaras

Egy hónapja igazolta le a bajnok Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabdacsapata Denis Vrsaljkot. A horvát kosarasnak az edzések, mérkőzések vége felé kezdett el fájni a talpa. A centert megröntgenezték és az ötös lábközépcsontján egy régebbi eredetű törést találtak.

Pichler Gergely, a Falco technikai vezetője a napokban vitte be Denis Vrsaljkot a szombathelyi kórházba, ahol megröntgenezték a kosaras talpát. Honlapunk megkereste Bauer Ottó főorvost, aki elmondta, korábban már találkozott hasonló sérüléssel a sárga-feketék egyik kosarasánál.

- Ez önmagában egy elég súlyos sérülés, úgynevezett fáradásos törés. Korábban Branislav Dzunicsnak is hasonló gondja volt. Denis valószínűleg még az előző szezonban vagy a nyáron sérülhetett meg, ugyanis az már látszik, hogy a talpa gyógyulóban van. Kis elmozdulással járó, de már jó csontheggel rendelkező törése van. Játszani képes ugyan vele, ám ez elég nagy fájdalmakkal jár, hiszen pont a jobb lábáról, az ugrólábáról van szó. Azt, hogy mennyi időt kell kihagynia, még nem tudom megmondani, ugyanis ezeknek a gyógyulási ideje olykor nagyon sokáig is elhúzódhat, sőt, legrosszabb esetben meg is kell műteni. Az ő lábát elnézve, 2-3 hét után már talán teljes értékű munkát végezhet. Ám ez még nem száz százalékig biztos. Ellenkező esetben meg kell operálnunk. Egyelőre nem tudunk vele mit csinálni, pihentetnie kell. Maximum fizikoterápiás, elektromos kezelésekkel tudunk enyhíteni a fájdalmán. Én azt javasoltam neki, hogy ha úgy játssza végig ezt a szezont, hogy közben nem csillapodik a fájdalom, akkor a nyár elején gyorsan meg kell operálni, hogy utána már ne legyen gond vele. Az biztos, ha műteni kell, akkor 2-3 hónapra kiesik. Egyelőre azonban ne fessük az ördögöt a falra. – zárta végül szavait Bauer.

Vrsaljko három hetet biztosan kihagy
Unger Tamás
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!