Megegyezés történt a férfi első osztályú kosárlabdacsapatok és a játékvezetők képviselői között. A biztonsági kérdésekben és a pénzügyi részletekben is sikerült dűlőre jutniuk a feleknek, ám még lépés hátravan az ügy végleges megoldásáig. Az ügy végleges lezárásához még hiányzik a játékvezetők és az elnökség jóváhagyása, amelyre várhatóan rövid időn belül sor kerül. Így remélhetőleg a szombat esti, Körmend - Enternet-Hegyvidék mérkőzésen működnek majd közre utoljára szükség-játékvezetők.
Hosszas huzavona után a férfi játékvezetők ügyében is sikerült megegyezésre jutniuk a feleknek, így azok után, hogy a hölgyeknél helyrerázódott minden, a férfi szakágban is hozzáértő bírák vezethetik a meccseket. Illetve majd csak a jövő héttől, hiszen a szezon első bajnoki összecsapásán, a szombat esti Polaroid Lami-Véd Körmend – Enternet Hegyvidék mérkőzésen még szükség-játékvezetők fújnak majd.
Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára elmondta, a biztonságot érintő kérdésekben hamar sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek.
A másik fontos részlet, a játékvezetők bérezése volt, amiben szintén messze voltak egymástól az álláspontok.
A bírók díjazása a rájátszás mérkőzésein a korábbi 35-45 ezer forintról egységesen 50 ezer forintra emelkedtek. Emellett az MKOSZ egy pénzügyi alapot hoz létre a klubok segítségére.
Ebből igyekeznek majd központilag megoldani a játékvezetők ellenőrzését.
A feltételeket a következő öt évre garantálják a felek, és az összegek évente az infláció mértékével emelkednek majd.
„Remélhetőleg a szombati, körmendi mérkőzésen vezetnek mérkőzést szükség-játékvezetők” – mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy rövid időn belül az elnökség és a játékvezetők is jóváhagyják.
Forrás: www.ferfikosar.hu