A türelem újabb győzelmet terem?

Ismét egálról folytatódik a FALCO és az Albacomp csatája. A nyomás ezúttal a hazai pályán játszó székesfehérváriakon lesz. Bencze Tamás edző bízik benne, hogy csapata ott folytatja, ahol kedden este abbahagyta.

A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Pénteken este hét órától Székesfehérváron kerül sor az Albacomp – FALCO párharc harmadik mérkőzésére. A felek jelenleg 1-1-re állnak, miután kedden a sárga-feketék 79-63-ra nyertek.

A hírek szerint a sérült Damian Hollis még mindig nem játszik a hazaiaknál.

- Én azért azt nem merném egyöntetűen kijelenteni, hogy kedvez nekünk, ha Hollis nem játszik. Eggyel kevesebben vannak, ez tény, de a kevesebb néha több. Én nem értek egyet azzal, amit az egyik sportlap írt, hogy kedden azért nyertünk, mert megviselte ellenfelünket Hollis hiánya. Az első meccsen is csak 12 percet játszott, mégis 30 ponttal kikaptunk. Én nem gondolom, hogy Hendlein Roland rosszabb játékos lenne, mint Hollis. Egy szó, mint száz, ha játszik Hollis, ha nem, mindenképpen nyerni akarunk. De az is biztos, hogy így se, úgy se lesz könnyű. Türelmesen kell játszanunk, és nem kikényszerített helyzetekből dobni, mert akkor sokkal szervezettebben tudunk visszarendeződni védekezésben. Ellenfelünk nagy előnye, hogy a gyorsindításokat remek százalékkal oldja meg, így viszont akkor fel tudunk készülni ezek kivédésére. Ha kapkodunk, az csak az Albacompnak kedvez. Nagyon kérjük szurkolóinkat, hogy ugyanúgy biztassanak minket, ahogy tették azt szombaton. Csak azért arra figyeljenek, hogy ne fosszanak meg minket maguktól, hiszen egymásért küzdünk - mondta honlapunknak Bencze Tamás.

Nem tört meg az Alba

Állítja Braniszlav Dzunics, a hazaiak mestere, aki azonban bízik benne, hogy pénteken este csapata az első meccsen nyújtott formáját ismétli meg.

- Semmilyen nagyobb következtetést nem érdemes levonni a párharc eddigi két meccséből, hiszen elég ellentétes formát mutatott eddig mindkét csapat. Kedden a FALCO három légiósa elég jól teljesített, ám ez csak egy dolog. Mi ugyanis Szombathelyen nem azt játszottuk, amitől eddig eredményesek voltunk. Védekezésben és támadásban is betliztünk. Ez persze csak egy meccs volt a sok közül. Azt gondolom, ez most még belefért. Egyáltalán nincs gond a hozzáállással, a harcossággal. Jön a harmadik összecsapás, izgalmas, érdekes lesz ez is - mondta Braniszlav Dzunics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!