Nehéz csoportban a Falco, ráadásul a nyitófordulóra még ellenfél sincs

A 39 éves Göcsej Kupa története során a sárga-feketék még soha nem nyertek. Igaz, bajnoki címvédőként sem érkeztek soha erre a tornára. A mostani egyébként azért is izgalmas, mert a Dárda visszalépésével egyelőre nincs ellenfele Szrecsko Szekulovics együttesének a csütörtöki nyitónapon.

A bajnok Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabdacsapata a XXXIX. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupán az Atomerőmű, a ZTE és a Dárda mellett az A csoportba került. A horvátok ma visszamondták a szereplést. A torna szervezői jelenleg is keresik azt a csapatot, akivel fel tudnák tölteni a mezőnyt.
Dr. Villányi Antaltól, a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnökétől megtudtuk, hogy a szervezők több magyar és külföldi együttest is megkerestek már. Eddig nem sok sikerrel. Horvátországban kupafordulót rendeznek a hétvégén, a szerbek vízumgondok miatt nem tudnának beugrani, az osztrák csapatok pedig nem vállalták a szereplést. A legnagyobb esély egy szlovén csapat érkezésére van. A nehézségek ellenére a szervezők azzal nem számolnak, hogy nem sikerül beugrót találni.

Az A-csoport csapatai közül mindhárom gárda végleges kerettel érkezik a tornára. A zalaiak a múlt héten igazolták le Louis Hinnant-ot, a Falco pedig a napokban megegyezett Ivan Perincic-el. A két csapatnak ezzel vált véglegessé a kerete. A Paks már korábban megtalálta azt a tizenkét játékost, akivel nekivág a szezonnak.

Az eredmény ezúttal másodlagos

Szrecsko Szekulovics edző a talpsérüléssel bajlódó horvát center, Denis Vrsaljko játékára biztosan nem számíthat a tornán. Ráadásul Kálmán László tegnap belázasodott. A csapatkapitány azonban valószínűleg vállalni fogja a játékot. Kérdéses viszont, hogy mennyit tud vállalni a csonthártyagyulladásából lábadozó Borszéki Csaba, aki a héten már ismét együtt edzett a többiekkel.

- Azt akarom elsősorban, hogy jól játsszon a csapat és összeszokjanak a játékosok. Persze meg szeretnénk nyerni a kupát, de most nem ez a legfontosabb. Bízom benne, hogy jobb formát mutatunk majd, mint a Falco Kupán. A paksiakat nem ismerem, sok az új játékos náluk. A Zalaegerszeggel viszont a múlt héten játszottunk, akkor elég simán nyertünk, most biztos nem adják magukat olyan könnyen, hiszen már játszani fog a két válogatott kosaras és az új irányítójuk is. Igazából egyik csapatból sem készülünk, nagyon korai lenne még taktikáról beszélni. Biztos vagyok benne, hogy most még minden csapat sok elemet eltitkol a taktikai repertoárjából. - mondta honlapunknak Szekulovics.

Pankárék még sosem nyerték meg a Göcsej Kupát
Unger Tamás

Sabáli örül, hogy erős csapatok ellen készülhetnek

Nagy volt a játékosmozgás nyáron a kupagyőztes Atomerőmű SE keretében. A távozók helyére minőségi légiósok érkeztek. Sabáli Balázs edző azt mondja, örül, hogy játszhatnak a bajnokcsapattal, hiszen a találkozó igazi erőfelmérő lehet. A paksiaknál is lesz hiányzó a hétvégén, Nick Williams megsérült.

- Ez lesz az első tornánk, jó eredményre még nem számítok csapatomtól. - kezdte az esélylatolgatást Sabáli. Számomra a legfontosabb, hogy meccs szituációkban is visszalássam azokat az elemeket, amiket eddig edzéseken gyakoroltunk. A felkészülés közepén járunk, sok munka vár még ránk. A Falco esetében ugyan a tavalyi csapatot nehéz lesz felülmúlni, de azt gondolom, hogy megfelelő játékosok érkeztek a távozók helyére, idén is nehéz lesz felvenni velük a versenyt. Másik ellenfelünk, a ZTE is jól erősített. De igazából nem baj, hogy ebbe a csoportba kerültünk, hiszen így erősebb csapatokkal is összemérhetjük a tudásunkat.

Otthon tartanák a kupát

A hét elején csatlakozott a zalaiakhoz az új irányító, Louis Hinnant és a három válogatott, Kámán Tamás, Simon László és Trepák Zoltán. Völgyi Péter, a hazaiak edzője azt mondja, a cél az, hogy a négy játékos felvegye a csapat ritmusát.

- Levontuk a megfelelő következtetéseket a Falco Kupa után. Sok volt csapatom számára a három mérkőzés, a végére eléggé el is fáradtunk. A hétvégén természetesen szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat és itthon tartani a kupát. Trepákék sokkal jobb állapotban érkeztek vissza hozzánk, mint amire számítottam, de a közös alapozásból sajnos így is kimaradtak. A lemaradásukat pedig be kell pótolni valahogy. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy kevesebb szerepet kapnak majd a tornán. - mondta honlapunknak Völgyi.

A tornára egyébként 600 Ft-ba kerülnek a felnőtt és 400 Ft-ba a diák belépők.

A Göcsej Kupa eddigi győztesei:

1970: ZTE
1971: ZTE
1972: Körmend
1973: SMAFC
1974: Körmend
1975: Körmend
1976: Oroszlány
1977: Körmend
1978: ZALKA Kat. Műszaki Főiskola
1980: Soproni SE
1981: ZTE
1982: Körmend
1983: Körmend
1984: Zsolna
1985: Baja
1986: TUNGSRAM SC
1987: ZTE
1988: BP. HONVÉD
1990: TTL. BAMB.
1991: ZTE
1992: ZTE
1993: ZTE
1994: Atomerőmű SE
1995: MARC Körmend
1996: BFC BEOČIN
1997: ZTE-KK
1998: Atomerőmű SE
1999: Matáv-Pécs
2000: Klíma Vill Kaposvár
2001: Atomerőmű SE
2002: ZTE-KK
2003: Kaposvári KK
2004: Univer Kecskemét
2005: Marc Körmend
2006: Kaposvár
2007: Dombóvár
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!