Erőt demonstrált a Falco

A sárga-feketék kiütötték egyik legnagyobb riválisukat, a Pécset az Aréna Savariában.

A biztos play-off részvétel és a felsőházi középszakaszba kerülés szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés várt ma este a Falcóra és a Pécsre. Bár a sárga-feketék edzője, Kálmán László a rangadó előtt nem beszélt róla, de finoman fogalmazva sem jó előjelekkel várták a szombathelyiek az összecsapást, hiszen többen is sérüléssel, illetve betegséggel küszködtek, ráadásul Cavington eltiltás miatt hiányzott. Az egyetlen jó hír, hogy a vádlisérüléséből lábadozó Majsztorovics ismét játékra jelentkezett.

Sok mindenre lehetett számítani, de arra, hogy 32 ponttal küldi haza riválisát a Falco, nyilván kevesen fogadtak volna. Pláne úgy, hogy a PVSK kapta el hamarabb a ritmust, az első percekben még Csirke Ferenc együttese vezetett, aztán Krisztanovics vezérletével kezdett éledezni a hazai gárda, amely előbb fordított, majd tíz pontos előnyre tett szert. Hiába kért időt Csirke Ferenc, az első negyedet 28-19-re így is megnyertük.

A második negyedet is a vendégek kezdték jobban, egészen 32-30-ig zárkóztak, de aztán egy Kálmán időkérés után pillanatok alatt rendeztük a sorokat, és a nagyszünetre már közel húsz pontos előnyt sikerült kiharcolni (58-39).

A támadójátékra nem lehetett panasz, remek százalékkal tüzeltek a vasiak, akik igazi csapatként küzdöttek, és néha szemre is tetszetős akciókból, játszi könnyedséggel szereztek pontokat. Hamar meglett a közte húsz, majd nem sokkal később már a harminc is, így a vártnál sokkal hamarabb rászámoltunk a Pécsre. Talán fel is adták Budimirék, akiknek ma nem sok esélyt adtunk. Fontos, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, a záró etapban még Dukics is beállt, és pontot is szerzett. Vasárnap tehát egy önbizalomnövelő sikerrel a hátunk mögött utazhatunk a Kecskemét otthonába.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - Pécsi VSK-PANNONPOWER
Nézegessen képeket a meccsről!
Mészáros Zsolt

Kálmán László, a Falco edzője: Az eredmény túlzó, a Pécs ennél jobb csapat, de kihúztuk a méregfogát, megtaláltuk a gyenge pontját, betartottuk, amire készültünk. Nagyon magabiztosan, közönségszórakoztatóan, jól játszottunk, bizonyítottuk azt, hogy ott a helyünk a legjobb négyben. Azt gondolom, ha így játszunk, és így megy a labda, akkor bárkit meg tudunk verni, nem csak hazai pályán, idegenben is. A játékosoknak ezt kell megértenie, hogy nem egyénileg kell harcolniuk, hanem csapatban kell gondolkodniuk. Ez a csapat képes arra, hogy igazán nagy eredményeket hozzon. Ezt a mai győzelmet Gráczer György elhunyt édesanyjának emlékére ajánlja a csapat.

Csirke Ferenc, a PVSK edzője: Gratulálok a Falcónak, úgy érzem, hogy abszolút kijött a mi védekezésünkben ez a fáradtság, fásultság, ami a január eleje óta tartó szériánkból fakad. Ez volt a nyolcadik meccsünk egy hónap alatt, ez nagyon sok, ehhez – többször elmondtam már – kevesen vagyunk. Körülbelül a 13. percig tudtunk partiban lenni, és aztán elfogyott az erőnk. Egy nagyon pici álommal kevesebb lett, de nekünk a play-off a célunk. Menni kell tovább, hasonlóan nehéz meccs vár ránk vasárnap. Ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba, még mindig a mi kezünkben van a sorsunk. Nagyon fontos elmondanom még, hogy ugyanúgy szeretem a játékosaimat, ez ugyanúgy az én csapatom, mint amikor sorra arattuk a győzelmeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!