A negyeddöntő harmadik mérkőzését rendezik kedden este 19 órától a Tiszaligetben, ahol a címvédő Szolnok a Falcót fogadja. A három győzelemig tartó párharc állása 2-0 a piros-feketéknek, így egy újabb szombathelyi vereséggel véget érhet a szezon.
- A papírforma ezúttal sem a mi sikerünket jósolja, de én azért bízom a csodában. Itthon nagyon közel álltunk ahhoz, hogy nyerjünk, majdnem sikerült. Sajnos azonban volt egy hullámvölgyünk, amiből nem tudtunk jól kijönni. Az ellenfélnek volt egy 16-4-es rohama, amit még az időkérésekkel sem tudtunk megtörni. A múlt szerdai, tiszaligeti meccsen 2-3 ilyen szituáció is volt, bízom benne, hogy holnap nem lesz, hiszen akkor tudunk egy jó meccset játszani. Még mindig sajnálom a hétvégi meccset, mert szerintem a csapat és a közönségünk is megérdemelte volna a győzelmet. Viszont jó volt látni, hogy a publikum elismerte a teljesítményünket, a lefújás után úgy éltetett minket, mintha nyertünk volna. Sajnos a keretünk ugyanaz marad, mint eddig, hiszen nem javult Zagorac lába. Azért ez elég komoly bokasérülés, az orvosok 2-5 hetet jósoltak neki - árulta el Bencze Tamás edző.
Zagorac mellett egyébként várhatóan Braniszlav Jancsikin sem fog játszani, neki eltörött az egyik ujja.
A harmadikért is meg kell harcolni
A hazaiak mestere a 2-0-s állás ellenére is visszafogottan nyilatkozott.
- Óvatosságra intek mindenkit. Kedden csak akkor lesz esélyünk lezárni a párharcot, ha komolyan vesszük az összecsapást. Ez nagyon fontos, különben még akár rá is fázhatunk. Nagyon kell koncentrálunk, jól kell játszanunk. Ahogy azt már elmondtam a szombati meccs után is, a támadójátékunkkal nem volt gond, viszont sokkal jobban kell védekeznünk, mint tettük azt Szombathelyen.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.