Az NB I-es férfi kosárlabda bajnokság elődöntőjének első felvonásán, pénteken este hat órától az alapszakaszgyőztes Falco-SZOVA KC Szombathely a Fortress Lami-Véd Körmend együttesét fogadja az Aréna Savariában. A három győzelemig tartó párharc tétje a döntőbe jutás.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Kálmán és Pantelics játéka kérdéses
Rossz hír, hogy Kálmán László játéka továbbra is kérdéses. A Falco csapatkapitánya a könyökével bajlódik, egyelőre még nem edzett a héten. Djordje Pantelics pedig tegnap rásérült a bokájára, így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a szerb center pályára tud-e lépni.
- Komplett, jó csapat a Körmend, bár azt gondolom, hogy csapatként még mindig előbbre járunk, mint ők. Viszont nagyon jól dobnak távolról, ezért több játékosukra is figyelnünk kell, gondolok itt elsősorban Némethre, Ferenczre és a három légiósukra. Ha elkapják a fonalat, nehéz őket megállítani. Tiszteljük őket, hiszen felszálló ágban vannak. Mi játszunk itthon, bár azt szokták mondani, hogy a vasi rangadókon nem mindig számít a hazai pálya, hiszen az ellen oldalról is rengeteg szurkoló érkezik. Az első meccset nagyon fontos lenne megnyerni. Persze ha kikapunk, akkor sincs veszve semmi. A Sopron elleni párharc során sokan leírtak már minket, ezek csak tovább motiválták játékosaimat, és be is bizonyítottuk, hogy többre vagyunk képesek annál, mint amit sokan gondolnak rólunk. Azok a vélemények pedig, hogy a Körmend simán, 3-0-val lerendez minket, csak tovább paprikázták a hangulatot. Itt a lehetőség, bizonyítsák be. Ha sikerül nekik, természetesen megemelem előttük a kalapomat. De azért ehhez lesz egy-két szavunk nekünk is... - mondta Bencze Tamás, a Falco edzője.
Kosárünnep elé nézünk
Körmenden is akad sérült: egyelőre még nem tudják, hogy az amerikai irányító, Michael English pályára tud-e lépni.
- A lumbágóval bajlódó Mike English játéka kérdéses. Vele, vagy nélküle, de helyt kell állnunk egy olyan csapattal szemben, amelyik az alapszakaszban mindössze 3 meccsen kapott ki. Ez mindenképpen tiszteletreméltó. Nem szabad abból messzemenő következtetéseket levonni, hogy a Sopront csak 5 meccsen tudták legyűrni, hiszen a soproniakon nem volt igazán teher, így pedig felszabadultan adhattak ki magukból mindent. Nem kívánok foglalkozni azzal, hogy ki sérült, ki hiányzik a másik csapatból, csak és kizárólag az én együttesemmel akarok foglalkozni. Egy nagyon jó sorozat előtt állunk, hiszen ez egy helyi rangadó, amit nem csak a csapatok, de a szurkolók is maradéktalanul élvezni fognak. Azt hiszem, hogy egy valódi kosárünnep elé nézünk - mondta Zoran Martic, a Körmend edzője.