Hétfőn kezdte meg a felkészülést a következő szezonra a Falco KC Szombathely. A sárga-feketék légiósai kedden álltak munkába, köztük a horvát hátvéd, Dino Butorac is. A BB1.hu a svéd Södertälje Kings csapatától érkezett légióssal beszélgetett az első benyomásairól.
- Már a hétvégén megérkeztem Szombathelyre, így azért volt időm egy kicsit körbenézni a városban - mondta a BB1.hu-nak Butorac. - Jól érzem magam, nagyon tetszik egyelőre minden, megfogott az egész miliő, úgy érzem, jó helyre kerültem. Szép helyek vannak a városban, nagyon bejött nekem az a környék is, ahol például futottunk a Csónakázótó körül. Az emberek kedvesen fogadtak, nemcsak itt a klubnál, hanem a városban is. A csarnok is szép, és az első benyomások alapján a csapat is rendben van. Persze, még kevés ideje vagyok itt ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le, még csak az alapozás elején járunk, de már most nagyon izgatott vagyok a szezont illetően.
A Szolnokkal képben van, de a Paksot is látta már
Egyelőre nem sok mindent hallott a magyar bajnokságról, bár néhány csapattal kapcsolatban egészen jól informáltnak tűnt.
- Igazából a Szolnokkal vagyok leginkább képben, hiszen ők az Adria Ligában is érdekeltek voltak, így azért néhányszor figyelemmel kísértem őket. Tudom, hogy nagyon erős csapatuk van, amely idén is részt vesz majd az EuroCupban. Aztán láttam a Paksot is játszani az EuroChallenge-ben, de a többiekre sajnos külföldről nem volt esélyem. Hallottam még a Sopronról, illetve a Pécsről is, hiszen utóbbi csapatban játszott tavaly egy jó barátom, Martin Pahlmblad. Nagyon kíváncsi vagyok a többi csapatra is, hogy milyenek játékerőt képviselnek.
Tudja, hogy Kálmán László egy legenda
Butorac az előző szezonban 46 meccsen 10.5 pontot átlagolt a svéd bajnokcsapatban. A szombathelyi szurkolók eleinte kétkedve fogadták a horvát hátvédet, aki a közönségkedvenc Perl Zoltán pótlására érkezett, ám Kálmán László vezetőedző többször is elmondta, ennél jóval több van a játékosban, akit „nem használt ki eléggé” előző klubja.
- Tudom, hogy az edzőnk itt egy legendának számít, elég sok mindent hallottam már róla. Az első tapasztalataim nagyon pozitívak vele és a csapattársaimmal kapcsolatban is. Élvezem az edzéseket, nekem bejön az a felfogás, amit szeretne majd játszatni velünk, idővel aztán azt is meglátjuk, hogyan működünk együtt.
A 192 centis, 24 éves kosarast állítása szerint elsősorban két dolog vonzotta Szombathelyre: a sok néző és a nemzetközi kupa.
- Sok embertől hallottam, hogy ez az egyik legjobb csapat Magyarországon, és hogy nekik van a legnagyobb szurkolótáboruk. Ennek örülök, mert szeretek ott játszani, ahol imádják a kosárlabdát. Ez nagyon fontos a játékosoknak is, ha extra segítség jön a lelátóról. Az is sokat nyomott a latban, hogy szerepelhetünk a nemzetközi porondon, hiszen a játékosok mindig élvezik, ha megmutathatják Európában, hogy mire képesek.
Mindent tud a svéd riválisról
És ha már szóba került az új FIBA-kupa: természetesen nem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy a Falco egy csoportba került többek között Butorac korábbi csapatával, a svéd Södertälje Kingsszel is.
- Érdekes szituáció ez számomra, és egy kicsit vicces is - mosolyodott el Butorac. - Elég sok játékost testközelből ismerek a Södertäljéból, hiszen tavaly többen is csapattársaim voltak. Vedran Bosnic edző is hosszabbított, nyilván őt is nagyon jól ismerem, tudom, hogy mit akar a játékosaitól, milyen felfogásban játszatja a csapatát. Szinte mindent a védekezésnek rendel alá, nála minden ott kezdődik. Direkt olyan játékosokat szokott összeválogatni, akik jól tudnak védekezni. Szerintem jó csapatuk lesz idén is, persze van néhány új játékosuk, úgyhogy biztos, hogy kell nekik is egy kis idő, mire összeérnek, de én azt gondolom, hogy meccsről meccsre jobbak lesznek. Amikor Svédországba kerültem, semmit sem tudtam az ottani kosárlabdáról. Teljesen új volt számomra az ország, az életvitel, a kosárlabda, a csapatok, a játékosok, egyszóval minden. Őszintén mondom, hogy meglepődtem, és kellemesen csalódtam, mert 4-5 olyan csapat van ott is, akik akár Európában is megállnák a helyüket, természetesen nem az élmezőnnyel. Elég jó külföldi játékosaik vannak - főleg az amerikaiak -, akiket szakképzett edzők irányítanak. Időnként hatalmas IQ-csatákat vívnak egymással az edzők egy-egy meccsen. A svéd bajnokságban idegenben nagyon nehéz nyerni bárki ellen is. Várom már, hogy bizonyíthassak ellenük.