Szerda este a KTE-Duna Aszfalt hazai pályán 87-73-ra kikapott a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatától. A lila-fehérek szerb-magyar erőcsatára, Tomiszlav Ivosev ihletett formában játszott, nem rajta múlt, hogy a kecskemétiek vesztesen hagyták el a pályát. 34 percnyi játék után 17/3-as pontmutató, 6 lepattanó, 9 kiharcolt fault és 3 blokkolt dobás állt a neve mellett. Úgy tűnt, sérüléséből felépülve visszanyerte régi formáját.
- Gratulálok a Falcónak. Nagyon nehéz meccs volt, az elején két játékosunk esetében is faultproblémákba kerültünk, ezen kívül nagyon sok támadó lepattanót és üres tripladobásokat engedtünk az ellenfélnek. Ezen ment el a mérkőzés. Minél hamarabb el szeretnénk ezt felejteni, és készülni a MAFC-ra, hiszen szeretnénk a következő mérkőzéseken elérni a célunkat - mondta Ivosev.
A vendégek 22 éves válogatott erőcsatára, Bognár Kristóf nyerőembernek bizonyult. Csereként beállva 20 percet töltött a pályán, ami alatt 9/3-as pontmutatót, 6 lepattanót, 1 gólpasszt és 1 blokkolt dobást ért el.
- Kemény mérkőzés volt. Igazi csapatmunkával sikerült nyernünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz itt győzni, az utóbbi időben mindig megszenvedtünk Kecskeméten, és általában nem mi örülhettünk a végén. Most azonban a kritikus pillanatokban jó döntéseket hoztunk, és az ellenfél hibáit kihasználva sikerült felülkerekednünk rajtuk. Nagyon örülök, hogy megszereztük a harmadik idegenbeli győzelmünket - értékelt boldogan Bognár.