Szerdán este hét órától, a FIBA-kupa 3. fordulójában a belga éllovas Telenet Oostende vendége lesz a Falco KC Szombathely. Ezúttal sem a sárga-feketék számítanak a mérkőzés esélyeseinek, hiszen Dario Gjergja együttese az olasz Varesét és a svéd Södertäljét is legyőzte már a nemzetközi porondon, hazája bajnokságát pedig 6-1-es mutatóval vezeti.
- Ha a játékosok teljesítményeit nézzük, akkor az Oostende talán egyénileg nem olyan jó, mint a Varese, viszont ezt egyensúlyozni tudták azzal, hogy csapatként működve mindkét meccsüket megnyerték. Atletikus játékosok alkotják a keretüket, nagyon magas szerkezettel rendelkeznek, sokat erőltetik a 2-2 és az 1-1 játékokat. Úgy vettem észre, hogy védekezésben néha előfordul náluk, hogy túlsegítenek, ezért a betörések utáni kiosztásokból eredményesek lehetünk. Nehéz dolgunk lesz, mert ehhez szinte hibátlan támadójáték és szívós védekezés kell, de megpróbáljuk - mondta el mérkőzés előtti várakozásait Kálmán László edző.