Gráczer György, a Falco-Trend Optika KC Szombathely ügyvezetője arról tájékoztatta honlapunkat, hogy ma befizették az óvási illetéket, így hivatalossá vált, hogy a sárga-feketék megóvják a múlt pénteki, Fortress-Jászberény elleni találkozót.
Mint ismert, a Falco álláspontja szerint a mérkőzés 39. percében, egy alapvonali vendég bedobásnál, amikor még nem volt játékban a labda, Szögi faultolta Vlahovicsot, amely után a játékvezetők két büntetőt ítéltek, pedig szerintük a szabályok értelmében ilyenkor sportszerűtlen faultot, vagyis két büntetőt, plusz oldalvonali bedobást kellett volna ítélni.
A Falcónak 8 napja volt arra, hogy megerősítse korábbi szándékát, és befizesse az óvási illetéket.
Amint arról már korábban is írtunk, nem ez volt azonban az egyetlen tévedése a játékvezetői hármasnak. A teljesség igénye nélkül elég csak azt megemlíteni, amikor – az amúgy takarásban álló – Györffy Pál Attila sporttárs 2.3 másodperccel a vége előtt felülbírálta kollégáját, így jöhetett alapvonali bedobással a Falco helyett a Jászberény, majd ezt követően a győztes kosarat szerző bosnyák légiós Hortitól úgy kapta vissza a labdát, hogy közben kilépett...