Beérte a Falco a Körmendet

Nagyrészt a hazaiak uralták a meccset, megérdemelten nyertek.

A sérült, beteg Kevin Dillard maradt ki a vendégek légióssorából. Természetesen telt ház, remek hangulat fogadta a csapatokat, már jóval a kezdés előtt elindult a hangpárbaj a két tábor között.

A feldobás után a Körmend hozta el a labdát, de nem indult el az óra, így rögtön meg is állt a játék. Taylor „sapkázta” Tuoyot, majd mellédobta kintről. Perl ziccere jelentette az első pontokat, aztán Váradi szerzett két triplát, miközben a körmendi oldalról csak Wright talált be (8-2). Az első negyed derekán, 15-6-nál időt kért Potocnik. Hiába, Borisov büntetői után már zúgott is a „Tíz! Tíz! Tíz!” rigmus a hazai B-középből (21-11). Az első negyed végén 23-16 állt a táblán.

Másfél perc után, 26-20-nál Szekulovics is magához hívta övéit. Govens megszerezte első pontjait. 36-23-nál már tizenhárommal mentek a hazaiak, akik sokkal jobban lepattanóztak riválisuknál. Elkezdett hibázni a befejezéseknél a Szombathely, egy 2-12-es széria végén, Ferencz triplája után már 38-35 volt. Hollins ziccere még belefért a végén, a félidőre visszajött a meccsbe a Körmend.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend
Első galériánk a meccsről
Vágvölgyi Bálint

Nem változott a játék képe, továbbra is a Falco irányított, és őrizte pár pontos előnyét, az MTE pedig rohant az eredmény után. A 27. percben aztán Hollins triplájával először vezetett a meccsen a Körmend (53-54). Azonnal időt kért a Falco. Lendületbe jöttek a piros mezesek, már hattal is vezettek. A harmadik negyed Taylor kosarával zárult, 57-61.

Alig 40 másodperc alatt fordult a kocka, 5-0-val ismét a Falco járt előbbre, 62-61-nél Potocnik mutatta fel a T-betűt. Csorvási követett el támadó hibát, majd reklamálásért technikait is kapott, ezzel kiszállt. Lerohanta ellenfelét a Falco, egy 13-0-s széria után máris 70-61 volt az állás. Négyre megint visszajött a Körmend, de nem hagyta magát a hazai pályán még veretlen vasi megyeszékhely, a második félidőben nagyot játszó Govens vezérletével azonnal mutatta, ki az úr a háznál, 77-68-nál jött az újabb vendég timeout. Ez azonban már nem segített a Körmenden, a Falco megérdemelten nyert, jobb volt, és továbbra is őrzi makulátlan hazai mérlegét. Nem mellesleg, beérte a tabellán a Rába-partiakat.

Ünneplés a Falco-Körmend után
Taylor nagyon népszerű volt a szelfi-vadászoknál - második galériánk az ünneplésről
Vágvölgyi Bálint

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Mindenek előtt, most is azzal kell kezdenem, hogy gratulálok a szurkolóinknak, ma is bizonyították, hogy igazi kosárlabda város vagyunk,az ország egyik legjobbja. Nagyon nehéz meccset vártunk előzetesen, ez be is bizonyult, a Körmend önmagához képest nagyon jól játszott. Láttam már őket többször is játszani, de ma nagyon okosak voltak, ezért is volt nehéz nyerni. A válogatott program borította a felkészülésünket, de boldog vagyok, hogy így is sikerült nyerni. Kicsit zavaró volt, hogy Govens lázas beteg volt, de így is vállalta a játékot, rengeteg munkát végzett, úgy, hogy 38 fokos láza volt. Nagyon sokat segített. Nem tudom, hogy mi lesz a következő héten, ma a kulcs a lepattanócsata megnyerése volt. Nyertünk, és ez a lényeg, lehet, hogy mentálisan nehéz meccs volt, de ilyen egy igazi rangadó. A harmadik negyed után feljavult a védekezésünk, sikerült fordítani, gratulálok még egyszer a csapatnak.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is gratulálok a Falcónak a győzelemért, jó meccs volt, mindkét csapat megtette a magáét, A szurkolók biztos, hogy élvezték, a játékosaim a maximumot nyújtották, befolyással bírt a kizárás, a támadó lepattanók száma, a Falco rengeteg esélyt szerzett második szándékból. Ez nem megengedhető, ezzel ment el a meccs. Az eladott labdáink, a rossz döntéseink mind megbosszulták magukat. Túl sok könnyű kosarat szerzett a hazai csapat, emiatt nyertek. Gratulálok nekik még egyszer teljesen megérdemelt a sikerül, de jár a dicséret a sajátjaimnak is, büszke vagyok rájuk. További sok sikert a Falcónak, el kell ismerni, ma jobbak voltak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!