Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az első igazolási hír a Falcótól: Barac marad Szombathelyen

Épül a következő szezon csapata.
-----

A tavaly, szezon közben érkezett horvát játékos a 2021/2022-es bajnokságban is a Falco mezében lép pályára. Barac decemberben érkezett a csapathoz, és a szezon második felében erőssége volt a sárga-feketéknek. Legemlékezetesebb bajnoki mérkőzését az ASE ellen játszotta, amikor 27 pontot és 11 lepattanót szerzett.

A magas poszton bevethető légiós a tavalyi szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 10,4 pontot, 4,6 lepattanót és 1,5 gólpasszt átlagolt. A kupa- és bajnoki döntőn is a csapat erőssége volt. A 29 éves erőcsatár a pálya mindkét oldalán igazi csapatjátékos, így jövőre is komoly erősítést jelent a megtartása.

Falco - Szolnok rájátszás
Mészáros D. Zsolt

Milos Konakov vezetőedző így nyilatkozott Boris Barac szerződtetéséről: „Barac személyében egy fizikailag és mentálisan is erős játékost sikerült megtartanunk. Mindkét palánk alatt passzol a csapat szisztémájába és mindkét döntőn megmutatta, hogy igazi csapatjátékos. Nagyon örülök, hogy sikerült maradásra bírnunk” – írja a klub honlapja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra