Pénteken délelőtt másodszor is összemérte egymással erejét a magyar és a szlovák ezüstérmes. A második meccset a hazai pálya minden előnyét élvező Révkomárom nyerte.
Bencze Tamás, a Falco edzője: Sajnos a tegnap említett korrekt körülmények a mai meccsre már nem voltak igazak. Ezt nem azért mondom, mert kikaptunk, de azért az sok mindent elárul a játékvezetésről, hogy a 22. percben két kulcsjátékosunk, Fey és Simon is kipontozódott, további két emberünk pedig már négy faultos volt. Ez azért alapjában véve meghatározta a védekezésünket a későbbiekben. Ettől függetlenül pozitívum, hogy voltunk már 15 pontos hátrányban is, mégis vissza tudtunk kapaszkodni.