A Falco-Trend Optika KC Szombathely vasárnap este hat órától a Szeged vendége lesz a középház 5. fordulójában. A sárga-feketék válláról szerdai győzelmükkel lekerült egy teher, hiszen már biztosan bejutottak a legjobb nyolc közé, már csak az a kérdés, hogy hányadik helyen.
Az is biztos, ha Martinicsék nyernek Szegeden, akkor a hetediknél rosszabbak már nem lehetnek. Lesz miért törlesztenünk, hiszen az alapszakaszban hazai pályán 101-92-re kikaptunk Csongrádban.
Kálmán László vezetőedző minden játékosára számíthat, ám azt még nem döntötte el, hogy melyik légiósát hagyja ki a keretből.
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Az első célunkat viszonylag hamar, már három forduló után sikerült teljesítenünk. Azzal azonban nem elégszünk meg, hogy bejutottunk a legjobb nyolcba, szeretnénk minél jobb pozícióból nekivágni a play-offnak, innentől már az a célunk, hogy megtartsuk a hatodik helyünket. Úgy érzem, hogy egyre jobban játszunk, kezdünk egyre jobb formába lendülni, a játékosoknak is megvan a kellő önbizalmuk. Ahhoz, hogy Szegeden is tudjunk nyerni, elsősorban a légiósaik levédése lesz a kulcs, de nem szabad elfeledkeznünk a két magyar játékosukról, Molnárról, aki legutóbb ellenünk nagyon jó volt és Kiss Zsoltról, aki, ha levegőhöz jut, kegyetlenül képes bedobni a triplákat. Ellenfelünk kezdőötöse elég erős, viszont úgy érzem, hogy a cserepadról már nem ugyanaz a minőség tud beállni. Éppen ezért egész meccsen szeretnénk nagy iramot diktálni, hogy aztán a végén bedarálhassuk őket - mondta Kálmán.
Felépült Csirics
A szegediek az előző körben szabadnaposak voltak, legutóbb a másik vasi csapat, a Körmend ellen szerepeltek. Akkor simán kikaptak, persze, ez nem csoda, hiszen két legjobbjuk, Branko Jereminov és Andrija Csirics is hiányzott sérülés miatt.
- Jót tett nekünk a pihenő, hiszen időközben Csirics és Jereminov is elkezdte az edzéseket, bízom benne, hogy vasárnap már ismét számíthatok rájuk. A Falco nagyon erős csapat, végig harcban állt a felsőházért, mindössze az alapszakasz utolsó fordulójában szállt el nekik a legjobb négy közé kerülés. Van négy rutinos és képzett légiósuk, akik közül nem tudjuk, hogy kit hagy ki Kálmán László kollégám. Rajtuk kívül hiba lenne megfeledkezni Perl Zoltánról és Váradi Benedekről, akik a magyar kosárlabda legnagyobb ígéretei. Az alapszakaszban sikerült itthon legyőznünk a Falcót, ezt a bravúrt most is szeretnénk elkövetni - mondta Nikola Lazics, a Szeged edzője.