Vasi kosárrangadó Körmenden

Taylor visszatért, Csorvási nem játszhat.

A felsőház negyedik fordulójában vasi rangadót rendeznek. A hétvégén szabadnapos Körmend eddig mind a két fellépését elveszítette a középszakaszban, sőt előtte Kecskeméten és Pécsen is kikapott az alapszakaszban, így négy meccse nyeretlen, míg a sárga-feketék a KTE legyőzése után, szombaton a bajnok Alba Fehérvár otthonában maradtak alul egy ponttal, 71-70-re.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: A Falco egy remek csapat, amely jó formában érkezik hozzánk, jól játszott legutóbb Székesfehérváron is, ahol egyik legfontosabb játékosa nélkül is győzelmi esélye volt. A periméteren extra játékosai vannak, akik válogatottak és kellőképpen tapasztaltak, nem lesz egyszerű dolgunk ellenük. Továbbra is vannak problémáink, tisztában vagyunk vele, hogy nem ugyanazon a szinten teljesítünk, mint korábban, szeretnénk újra elkapni a ritmust. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez lesz a szezon legfontosabb meccse, de természetesen megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és hazai pályán nyerni akarunk, hogy visszaszerezzük a közönségünk bizalmát. Minden meccs ugyanolyan fontos, de most nagyon kellene egy győzelem. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, figyelnünk kell a kizárásokra, mert nagyon fontos, hogy kontrollálnunk kell a lepattanóharcot. Nem hiszem, hogy mindenkire számíthatok holnap, Csorvásira például biztosan nem, majd meglátjuk, kik lesznek bevethetők.

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nagy rangadó lesz, nagyon nehéz meccset várok. A Körmend kicsit előnyösebb helyzetben van azzal, hogy hazai pályán, a saját közönsége előtt játszik. Rajtunk nincs nyomás, megpróbálunk nyerni. Szerintem jól játszottunk Székesfehérváron, most megint idegenben játszunk egy rangadót, remélem, hogy ezúttal az apróságok majd a mi malmunkra hajtják a vizet, és tudunk nyerni. Nagyon kell vigyázni a lepattanókra és az eladott labdákra, mert a Körmend fizikálisan erős és nagyon jó gyorsindításokban. Ha ezt a két dolgot tudjuk kontrollálni, akkor nagy sanszunk lehet nyerni. Taylor visszajött Amerikából, de nem tudom, hogy milyen állapotban van, mert jó ideje nem játszott, Kovács és Dancsecs továbbra is sérült.

A vasi rangadóra ezúttal is vonatos utazást szerveznek a sárga-fekete szimpatizánsok.

Odafelé:
Indulás 16:36-kor, érkezés 16:58-kor.

Visszafelé:
Indulás 20:30-kor, érkezés 20:53-kor.

A vonat- és a belépőjegyeket mindenkinek egyénileg kell rendeznie.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!