Vasárnap este hét órakor kezdődik a szombathelyi Schaeffler Arénában a Falco-ZTE derbi, amit a szaklapok rangadónak harangoznak be. A hagyományai szerint az is lesz, hogy a játékban is, az attól függ a szombathelyiek mennyire pihenték ki testben - és lélekben - a keddi malagai kirándulást.
Reméljük kellően, hiszen a győzelem szinte kötelező, már csak azért is, mert az Alba ebben a fordulóban vereséget szenvedett Debrecenben, így itt az alkalom arra, hogy a sárga-feketék lépéselőnybe kerüljenek a tabella tetején.
Milos Konakov, a Falco vezetőedzője a BB1-nek a következőket nyilatkozta:
"Ugyan az alapszakasz szempontjából ez csak egy mérkőzés a többi között a naptárban, de tudjuk a szurkolóknak sokat jelent ez a derbi. A legutóbbi mérkőzésein a ZTE remek csapatokat vert és ez figyelemre méltó, főleg, hogy megtették ezt otthon és idegenben is. 40 perces koncentrációra lesz szükségünk a győzelemhez, maximális energia kell a feldobástól a lefújásig a pálya mindkét oldalán. Kovács Benedek továbbra sincs, mindenki más egészséges."
Szintén a szakportálnak mondta el véleményt az esélyekről Kálmán László, a csapat ikonja:
"A Falco sajnos tegnap nem tudta megnehezíteni a Malaga dolgát, nem úgy mentek a támadások és a védekezés sem, ahogy kellett volna, nem volt esélyük. Azt gondolom a magyar bajnokság teljesen más, a Szombathely itt kiemelkedik a mezőnyből, hazai pályán nem engedhetik meg egy rangadón, hogy fél gőzzel játszanak, biztos vagyok benne, hogy nagy elánnal fognak küzdeni. Úgy látom a ZTE még nem találta meg a helyét ebben a bajnokságban, keresik a figurákat, a játékokat és a védekezésüket, amivel javulhatnak. Az eredmények ennek ellenére jönnek, ott vannak az élmezőnyben, de nem érzem őket stabilnak, sok munka kell még nekik. Vasárnap nem ők lesznek az esélyesek, felszabadultan játszhatnak, kíváncsian várom ebből mit hoznak ki. A Falco fáradtabb lesz az utazás és a meccs miatt, szerintem a Zalaegerszeg 20 percig tartani fogja magát, de végül kijön a minőségbeli különbség és hazai győzelmet látunk."
Legyen igaza.