Tegnap este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely huszonegyedik hazai mérkőzésén is veretlen maradt a szezonban, és miután 88-84-re legyőzte az Aréna Savariában az Egis Körmendet, 3-0-s összesítéssel elsőként kvalifikálta magát a döntőbe.
A sárga-feketék válogatott csapatkapitánya, Váradi Benedek 36 perc alatt 12/6-os pontmutatóval, 9 lepattanóval, 3 labdaszerzéssel és 1 gólpasszal zárt. Így értékelt a sajtótájékoztatón:
- Gratulálok a csapatnak, megmutattuk ismét, hogy csapatként nagyon jó teljesítményt tudunk nyújtani, ezt támasztja alá az a statisztikai mutató is, hogy öten is tíz pont fölött dobtunk - kezdte Váradi Benedek. - Hatalmas harc volt minden labdáért, úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a meccset és a teljes párharcot. Hatalmas utazás kellős közepén érzem most magam, de nem állunk itt meg, szeretnénk még ennél is jobb eredmény elérni. Várjuk az ellenfelünket a döntőbe, igazából mindegy is, hogy ki lesz az, talán a pályaelőny miatt jobb lenne a ZTE, de bárkit is kapunk, nehéz lesz, igyekszünk becsülettel felkészülni a fináléra.
A vendégek sérülésből visszatérő válogatott centere, Csorvási Milán 12 perc alatt 8 pontot és 1 lepattanót tett be a közösbe. A lefújás után csalódott volt, de sportszerűen gratulált a megyei riválisnak.
- Először is gratulálok a Szombathelynek a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok nekik a döntőben! Megmondom őszintén, hogy nem gondoltam volna, hogy 3-0-val kisöpörnek minket az elődöntőben, nehéz most mit mondani, de úgy gondolom, hogy megérdemelten győztek, és mentek tovább, hiszen még hazai pályán is kikaptunk. Minden meccsen vezettünk, de a megszerzett előnyünket mindig leadtuk. Most úgy gondolom, magunkba kell nézni, magunkban kell keresni a hibát, hogy mit rontottunk el. A támadójátékunk nagyjából rendben volt, bár néha egyénieskedve játszottunk, szerintem a védekezésünk volt a fő probléma. Megpróbáljuk azért összeszedni magunkat, szeretnénk egy éremmel zárni a szezont - mondta Csorvási Milán.